Connect with us

Bíblia HUNUJ

Jó 32

1 Ez a három férfi nem válaszolt többé Jóbnak, mivel ő igaznak tartotta magát.

2 Akkor haragra gerjedt a Búzból, Rám nemzetségéből való Elíhú, Barakél fia. Megharagudott Jóbra, amiért igaznak tartotta magát Istennel szemben.

3 De három barátja ellen is haragra gerjedt, mert nem találták meg a kellő választ, pedig bűnösnek tartották Jóbot.

4 Elíhú azonban várt a Jóbhoz szóló beszédével, mert azok idősebbek voltak nála.

5 De amikor látta Elíhú, hogy nincs több válasza a három férfinak, akkor haragra gerjedt.

6 Megszólalt a Búzból való Elíhú, Barakél fia, és ezt mondta: Én még fiatal vagyok, ti pedig öregek. Ezért hátrahúzódtam, és féltem elmondani nektek, amit tudok.

7 Azt gondoltam: beszéljenek a korosabbak, adják tudtul a bölcsességet az idősebbek.

8 De csak a lélek az a halandóban, a Mindenható lehelete, ami értelmessé teszi.

9 Nem az idősek a bölcsek, és nem a vének értenek az ítélethez.

10 Ezért azt mondom, hallgass rám, hadd mondjam el én is, amit tudok.

11 Én kivártam, amíg beszéltetek, figyeltem, amíg okoskodtatok, míg a szavakat kerestétek.

12 Nagyon ügyeltem rátok, de senki sem tudta Jóbot megcáfolni, egyikőtök sem felelt meg mondásaira.

13 Ne mondjátok: olyan bölcsességre bukkantunk, melyet csak Isten győzhet le, nem ember.

14 Nem hozzám intézte szavait, ezért nem a ti mondásaitokkal felelek neki.

15 Megijedtek, nem válaszoltak többé. Cserbenhagyták őket a szavak.

16 Vártam, de ők nem beszéltek. Megálltak, és nem szóltak többet.

17 Hadd mondjam el én is a magamét, hadd mondjam el én is, amit tudok!

18 Mert tele vagyok szavakkal, szorongat engem belül a lélek.

19 Olyan már a bensőm, mint amikor a bornak nincs nyílása, széthasad, mint újbortól a tömlők.

20 Beszélek tehát, hogy levegőhöz jussak. Megnyitom számat, és válaszolok.

21 Nem leszek személyválogató senkivel szemben. Nem hízelgek senkinek sem.

22 Nem is értek a hízelgéshez. Hamarosan el is ragadna engem alkotóm.

Continuar Lendo