2 Reis

1. És elszakadt Moáb, Akháb halála után, az Izráeltõl.

2. És mikor Akházia kibukott az õ felházának korlátján Samariában, és megbetegedék, követeket külde el, a kiknek azt parancsolá: Menjetek el, kérdjetek tanácsot a Baálzebubtól, az Ekron istenétõl, hogy meggyógyulok-é e betegségbõl?

3. Az Úrnak angyala pedig szóla Thesbites Illésnek: Kelj fel, menj el eleibe a Samariabeli király követeinek, és szólj nékik: Nincs-é Isten Izráelben, hogy Baálzebubhoz, az Ekron istenéhez mentek tanácsot kérdeni?

4. Azért azt mondja az Úr: Az ágyból, a melyben fekszel, fel nem kelsz, hanem kétség nélkül meghalsz. És elméne Illés.

5. És mikor a követek visszajöttek õ hozzá, monda nékik: Miért jöttetek vissza?

6. És felelének néki: Egy férfiú jöve elõnkbe, és monda nékünk: Menjetek el, térjetek vissza a királyhoz, a ki titeket elküldött, és mondjátok meg néki: Ezt mondja az Úr: Nincs-é Izráelben Isten, hogy te Baálzebubhoz, Ekron istenéhez küldesz tanácsot kérdeni? Azért az ágyból, a melyben fekszel, fel nem kelsz, hanem kétség nélkül meghalsz.

7. És monda nékik: Milyen volt az a férfiú, a ki elõtökbe jött volt, és ezeket a beszédeket szólá néktek?

8. És felelének néki: Egy szõr-[ruhás] ember, derekán bõr övvel felövezve. Akkor monda: Thesbites Illés volt.

9. És hozzá külde egy ötven ember elõtt járó fõembert, az alatta való ötven emberrel. És mikor ez hozzá felment, ott ült fenn a hegy tetején, és monda néki: Isten embere, a király azt parancsolja: Jõjj le!

10. Felelvén Illés, monda az ötven ember elõtt járó fõembernek: Ha én Isten embere vagyok, szálljon tûz alá az égbõl, és emészszen meg téged és az alattad való ötven embert. És tûz szálla alá az égbõl, és megemészté õt és az [õ] ötven emberét.

11. És ismét külde õ hozzá [a király] más ötven ember elõtt való fõembert, mind az ötven férfival egybe, a ki szóla és monda néki: Isten embere, a király azt parancsolja, hogy hamar jõjj alá!

12. És felele Illés, és monda nékik: Ha Isten embere vagyok, szálljon tûz az égbõl alá, és emészszen meg téged és a te ötven emberedet. És Istennek tüze szálla alá az égbõl, és megemészté õt és az õ ötven emberét.

13. És újra elküldött egy harmadik ötven ember elõtt járó fõembert is, az õ ötven emberével együtt, és felmenvén ez az ötven ember elõtt járó fõember, elméne és térdre borult Illés elõtt, és könyörögvén néki, monda: Óh Isten embere, kérlek, legyen becsülete a te szemeid elõtt az én lelkemnek, és ezeknek a te szolgáidnak, ez ötven ember lelkének!

14. Ímé tûz szállott le az égbõl és megemészté az ötven ember elõtt való elébbi két fõembert, az õ ötven emberével egybe: Most azért legyen becsülete az én lelkemnek a te szemeid elõtt!

15. Ekkor szóla az Úr angyala Illésnek: Menj alá vele, ne félj semmit tõle. És õ felkelvén aláméne vele a királyhoz.

16. És szóla néki: Ezt mondja az Úr: A miért követeket küldöttél tanácsot kérdeni Baálzebubhoz, Ekron istenéhez, mintha nem volna Izráelben Isten, a kinek a beszédébõl tanácsot kérdhetnél: azért fel nem kelsz ez ágyból, a melyben fekszel, hanem kétség nélkül meghalsz.

17. És meghalt az Úrnak beszéde szerint, a melyet szólott Illés, és uralkodék Jórám õ helyette, Jórámnak, a Josafát fiának, a Júdabeli királynak második esztendejében; mert [Akháziának] nem volt fia.

18. Akháziának egyéb dolgai pedig, a melyeket cselekedett, vajjon nincsenek- é megírva az Izráel királyainak krónika-könyvében?

1. És lõn mikor az Úr Illést fel akará vinni a szélvész által mennyekbe: elméne Illés és Elizeus Gilgálból.

2. És monda Illés Elizeusnak: Maradj itt, kérlek, mert az Úr Béthelbe küldött engem. És felele Elizeus: Él az Úr, és a te lelked, hogy el nem hagylak téged! És mikor lemenének Béthel felé:

3. Kijövének a próféták fiai, a kik Béthelben valának, Elizeushoz, és mondának néki: Nem tudod-é, hogy e mai napon az Úr elragadja a te uradat tõled? És monda: Tudom én is, hallgassatok.

4. És monda néki Illés: Elizeus! Maradj itt, kérlek; mert az Úr engem Jérikhóba küldött. Õ azonban monda: Él az Úr és a te lelked, hogy el nem hagylak téged. És mikor elmenének Jérikhóba:

5. A próféták fiai, a kik Jérikhóban valának, Elizeushoz jövének, és mondának néki: Nem tudod-é, hogy e mai napon az Úr a te uradat elragadja tõled? És õ monda: Én is tudom, hallgassatok.

6. Azután monda néki Illés: Maradj itt, kérlek, mert az Úr engem a Jordán mellé küldött. De õ felele: Él az Úr és a te lelked, hogy el nem hagylak téged. És elmenének együtt mindketten.

7. Ötven férfiú pedig a próféták fiai közül [utánok] menvén, velök szemben messze megállának, mikor õk ketten a Jordán mellett megállottak.

8. És fogá Illés az õ palástját, és összehajtva azt, megüté azzal a vizet; és az kétfelé válék; úgy hogy mind a ketten szárazon menének át rajta.

9. És mikor általmentek, monda Illés Elizeusnak: Kérj tõlem, mit cselekedjem veled, mielõtt tõled elragadtatom. És monda Elizeus: Legyen, kérlek, a te benned való léleknek kettõs mértéke én rajtam.

10. És õ monda: Nehéz dolgot kértél; mégis, ha majd meglátándasz engem, mikor tõled elragadtatom, meglesz, a mit [kérsz:] ha pedig [meg] nem [látándasz,] nem lesz meg.

11. És lõn, a mikor menének és menvén beszélgetének, ímé egy tüzes szekér tüzes lovakkal elválasztá õket egymástól. És felméne Illés a szélvészben az égbe.

12. Elizeus pedig ezt látván, kiált vala: [Édes] atyám, [édes] atyám! Izráel szekerei és lovagjai! És nem látá õt többé. És vevé a maga ruháit, és két részre szakasztá azokat,

13. És felemelé az Illés palástját, a mely róla leesett, és visszatért, és megállott a Jordán partján.

14. És vevé az Illés palástját, a mely róla leesett, és [azzal] megüté a vizet, és monda: Hol van az Úr, az Illés Istene? És mikor õ is megütötte a vizet, kétfelé válék az; és általméne Elizeus.

15. És mikor látták õt a próféták fiai, a kik átellenben Jérikhónál valának, mondának: Az Illés lelke megnyugodt Elizeuson. És eleibe menének néki, és meghajták magokat õ elõtte a földig;

16. És mondának néki: Ímé a te szolgáid között van ötven ember, erõs férfiak, küldd el õket, hadd keressék meg a te uradat, hátha az Úrnak lelke ragadta el õt, és letette õt valamelyik hegyen, vagy völgyben. De õ monda: Ne küldjetek.

17. De azok kényszerítették õt egész a megszégyenülésig, és monda: [Hát] küldjetek el! És elküldék az ötven férfiút, de harmadnapig keresvén sem találák meg õt.

18. És mikor visszajöttek õ hozzá, mert Jérikhóban lakott, monda nékik: Nem mondottam-é, hogy ne menjetek el?

19. És mondának a város férfiai Elizeusnak: Ímé e város jó lakóhely volna, a mint uram magad látod; de a vize ártalmas, és a föld gyümölcsét meg nem érleli.

20. És monda: Hozzatok nékem egy új csészét, és tegyetek sót belé. És elhozák néki.

21. Õ pedig kiment a forráshoz, és bele veté a sót, és monda: Ezt mondja az Úr: Meggyógyítottam e vizeket; nem származik ezután azokból halál és idétlen termés.

22. És egészségesekké lõnek a vizek mind e mai napig, Elizeus beszéde szerint, a melyet szólott.

23. Felméne azután onnét Béthelbe; és mikor az úton felfelé méne, apró gyermekek jövének ki a városból, a kik õt csúfolják vala, ezt mondván: Jõjj fel, kopasz, jõjj fel, kopasz!

24. És hátratekintvén és meglátván õket, megátkozá õket az Úr nevében, és az erdõbõl két nõstény medve jövén ki, szétszaggata közülök negyvenkét gyermeket.

25. Onnét azután felment a Kármel hegyére; onnét pedig Samariába tért vissza.

1. Jórám pedig, az Akháb fia kezde uralkodni Izráelen Samariában Josafátnak, a Júda királyának tizennyolczadik esztendejében, és uralkodék tizenkét esztendeig.

2. És gonoszul cselekedék az Úrnak szemei elõtt, de nem annyira, mint az õ atyja és anyja; mert elrontá a Baál képét, a melyet az õ atyja készíttetett volt.

3. De mindazáltal követé Jeroboámnak, a Nébát fiának bûneit, a ki vétekbe ejtette volt az Izráelt, és el nem távozék azoktól.

4. És Mésának, a Moáb királyának nagyon sok juha volt, és az Izráel királyának adóban százezer bárány és százezer kos gyapját fizette.

5. De mikor meghalt Akháb, a Moáb királya elszakadt az Izráel királyától.

6. Kiméne azért Jórám király azon a napon Samariából, és megszámlálá az egész Izráelt;

7. És elméne, és külde [követeket] Josafáthoz, Júda királyához, ezt izenvén néki: A Moáb királya elszakadt tõlem; eljösz-é velem a Moáb ellen a hadba? Felele: Felmegyek, úgy én, mint te; úgy az én népem, mint a te néped; úgy az én lovam, mint a te lovaid.

8. És monda: Mely úton menjünk fel? Felele: Az Edom pusztájának útján.

9. És elméne az Izráel királya és Júda királya és az Edom királya; és mikor hét napig bolyongtak az úton, nem volt vize sem a tábornak, sem a velök volt barmoknak.

10. Akkor monda az Izráel királya: Jaj, jaj; az Úr [azért] hívta egybe e három királyt, hogy a Moáb kezébe adja õket!

11. És monda Josafát: Nincs itt az Úr prófétái közül egy sem, hogy általa tanácsot kérhetnénk az Úrtól? És felele egy az Izráel királyának szolgái közül, és monda: Itt van Elizeus, a Sáfát fia, a ki Illésnek kezeire vizet tölt vala.

12. És monda Josafát: Nála van az Úrnak beszéde. És alámenének hozzá az Izráel királya és Josafát és az Edom királya.

13. És monda Elizeus az Izráel királyának: Mi közöm van hozzád? Menj a te atyádnak és anyádnak prófétáihoz! És monda néki az Izráel királya: Ne [utasíts el;] mert az Úr gyûjtötte össze ezt a három királyt, hogy a Moáb kezébe adja õket.

14. És monda Elizeus: Él a Seregek Ura, a ki elõtt állok, ha nem nézném Josafátnak, a Júda királyának személyét, [bizony] téged nem néznélek, és rád sem tekintenék;

15. Hozzatok ide egy énekest. És mikor énekelt elõtte az éneklõ, az Úrnak keze lõn õ rajta.

16. És monda: Ezt mondja az Úr: Csináljatok itt és ott e patakon árkokat;

17. Mert ezt mondja az Úr: Nem láttok sem szelet, sem esõt, és mégis e patak megtelik vízzel, hogy ihattok mind ti, mind a ti nyájatok és barmaitok.

18. Kevés pedig [még] ez az Úr szemei elõtt, hanem a Moábot is kezetekbe adja.

19. És megvesztek minden kulcsos várost és minden szép várost, és minden jótermõ fát kivagdaltok, és minden kútfõt betöltötök, és minden jó szántóföldet behánytok kövekkel.

20. És lõn reggel, a mikor áldozatot szoktak tenni, ímé vizek jõnek vala Edom útjáról, és megtelék a föld vízzel.

21. Mikor pedig meghallotta az egész Moáb, hogy feljöttek a királyok õ ellenök harczolni, egybegyûlének mindnyájan, a kik fegyvert foghattak, és megállottak az õ [tartományuk] határán.

22. És mikor felkeltek reggel, és a nap feljött a vizekre, úgy láták a Moábiták, mintha õ ellenökbe az a víz vereslenék, mint a vér.

23. És mondának: Vér ez! Megvívtak a királyok egymással, és megölte egyik a másikát. Prédára most, Moáb!

24. De mikor az Izráel táborához jutottak, felkeltek az Izráeliták, és megverték a Moábitákat, és azok megfutamodtak elõttök; betörtek hozzájok és leverték Moábot.

25. És városaikat lerontották, és a jó szántóföldekre kiki követ hányt, és elborították azt [kövekkel,] és minden kútfõt behánytak, és minden jótermõ fát kivágtak, úgy hogy csak Kir-Haréset kõfalait hagyták fenn; de körülvevék azt is a parittyások, és lerontották.

26. Látván pedig a Moáb királya, hogy legyõzettetik a viadalban, maga mellé vett hétszáz fegyverfogó férfiút, hogy keresztül törjenek az Edom királyához; de nem bírtak.

27. Akkor vevé az õ elsõszülött fiát, a ki õ helyette uralkodandó volt, és égõáldozatul megáldozá a kõfalon. Mely dolog felett az Izráel népe igen felháborodék, és elmenének onnét, és megtérének az õ földjökbe.

1. És kiálta egy asszony a próféták fiainak feleségei közül Elizeushoz, és monda: A te szolgád, az én férjem meghalt; te tudod, hogy a te szolgád félte az Urat. Eljött pedig a hitelezõ, hogy elvigye mind a két gyermekemet, hogy néki szolgái legyenek.

2. Monda néki Elizeus: Mit cselekedjem veled? Mondd meg nékem, mi van a házadban? Monda az: A te szolgálóleányod házában nincs egyéb, csak egy korsó olaj.

3. Akkor monda: Menj el, kérj ott kinn minden te szomszédidtól üres edényeket, de ne keveset;

4. És menj be és zárkózzál be magad a te fiaiddal, és tölts [az olajból] mindenik edénybe, és a tele edényt állítsd félre.

5. És elment õ tõle, és bezárkózott az õ fiaival, azok hordták néki [az edényeket], õ maga pedig csak töltögetett.

6. És mikor megtöltötte az edényeket, monda az õ fiának: Hozz ide még egy edényt. Felele az: Nincs több edény; és akkor megállott az olaj.

7. És elment, és elmondá ezt az Isten emberének. Az pedig monda: Menj el, add el az olajat, és fizesd ki hitelezõdet; te pedig és a te fiaid éljetek a maradékából.

8. És történt ebben az idõben, hogy Elizeus Súnembe ment. Ott volt egy gazdag asszony, a ki tartóztatá õt, hogy [nála] egyék kenyeret. És lõn, hogy valamikor csak arra járt, betért oda, hogy kenyeret egyék.

9. És monda [az asszony] a férjének: Ímé úgy veszem észre, hogy az az Isten embere, a ki szüntelen erre jár által, szent ember;

10. Csináljunk, kérlek, egy kicsiny felházat, és tegyünk abba néki egy ágyat, asztalt, széket és gyertyatartót, hogy mikor hozzánk jön, hadd térjen oda.

11. És történt egy napon, hogy oda ment [Elizeus,] és megszállott a felházban, és megpihent ott.

12. És monda Géházinak, az õ szolgájának: Hívd ide azt a Súnemitát. Elõhívá azért azt, és eleibe álla.

13. Megmondotta volt pedig néki: Mondd meg néki: Ímé nagy szorgalmatossággal szolgálsz nékünk, [mit kivánsz], hogy cselekedjem veled? Nincs-é valami mondani valód a király elõtt, vagy a sereg fõvezére elõtt? És monda az: Én az én nemzetségem között [békességgel] lakom.

14. Monda [Elizeus:] Mit lehetne tehát érette tennünk? Felele Géházi: Nincs fia és a férje vén ember.

15. És monda: Hívd ide! És a mikor oda hívta, megállott az ajtóban.

16. És monda [Elizeus:] Esztendõ ilyenkorra fiút fogsz ölelni. És monda az: Ne, édes uram, Isten embere, ne mondj képtelen dolgot a te szolgálóleányodnak!

17. És teherbe esék az asszony és fiat szült abban az idõben, a melyet megmondott volt Elizeus.

18. De mikor megnõtt a gyermek, történt, hogy egy napon kiment az õ atyjához, az aratókhoz,

19. És monda az õ atyjának: Jaj fejem, jaj fejem! És monda [az õ atyja] a szolgának: Vidd el õt az anyjához.

20. Ki mikor felvette õt, vivé az õ anyjához, és az az ölében tartá délig, és akkor meghalt.

21. És felméne az [asszony], és az Isten emberének ágyára tevé õt, és az [ajtót] bezárván kijöve [onnét.]

22. És elõhívatá az õ férjét és monda: Kérlek, küldj ide nékem egyet a szolgák közül és egy szamarat, hadd menjek el hamar az Isten emberéhez, és mindjárt megjövök.

23. És az monda: Miért mégy õ hozzá, ma nincs sem újhold, sem szombat? Felele az: Csak hagyd rám!

24. És megnyergelé a szamarat, és monda a szolgának: Hajtsd és siess, ne késlelj engem a menésben, hanem ha mondándom néked.

25. És elmenvén, juta az Isten emberéhez a Kármel hegyére. És mikor meglátá õt az Isten embere távolról, monda Géházinak, az õ szolgájának: Ímé a Súnemita ez!

26. Fuss, kérlek, eleibe, és kérdezd meg tõle, ha békességben van-é mind õ, mind az õ férje, mind az õ gyermeke? Monda az: Békességben!

27. Mikor pedig az Isten emberéhez jutott a hegyre, átölelte az õ lábait; de Géházi oda ment, hogy elûzze õt, az Isten embere azonban így szólt: Hagyj békét néki, mert megkeseredett az õ szíve, és az Úr eltitkolta tõlem, és nem jelentette meg nékem.

28. És monda az: Vajjon én kértem-é fiat az én uramtól? Nemde nem mondám-é néked: Ne csalj meg engemet?

29. És monda [Elizeus] Géházinak: Övezd fel derekadat, és vedd kezedbe az én pálczámat, és menj el, ha valakivel találkozol, ne köszönj néki, és annak is, a ki köszön néked, ne felelj, és az én pálczámat tedd a gyermek arczára.

30. De a gyermeknek anyja monda: Él az Úr és él a te lelked, hogy el nem hagylak téged. Felkele azért és követé õt.

31. Géházi pedig már elõttök elment volt, és a pálczát a gyermek arczára fekteté, de nem szólott és nem is eszmélt rá [a gyermek.] Azért visszatért eleibe, és megmondá néki, mondván: Nem támadt fel a gyermek.

32. És bement Elizeus a házba, és ímé a gyermek ott feküdt halva az õ ágyán.

33. És bement, és bezárta az ajtót magára és a gyermekre, és könyörgött az Úrnak.

34. És az [ágyra] felhágván, a gyermekre feküdt, és az õ száját a gyermek szájára tevé, szemeit szemeire, kezeit kezeire, és ráborult, és megmelegedék a gyermek teste.

35. Azután felállott, és egyszer alá és fel járt a házban, majd újra felment és reáborult. Akkor a gyermek prüsszente vagy hétszer, és felnyitá szemeit a gyermek.

36. Õ pedig szólítá Géházit, és monda: Hívd ide a Súnemitát. És oda hívá azt. És mikor oda ment, monda: Vedd a te fiadat.

37. Ki mikor bement, lábához esék, és leborula a földre, és az õ fiát fogván, kiméne.

38. Azután visszament Elizeus Gilgálba. Éhség vala pedig akkor az országban, és a próféták fiai õ vele laknak vala. És monda az õ szolgájának: Tedd fel a nagy fazekat, és fõzz valami fõzeléket a próféták fiainak.

39. Kiméne azért egy a mezõre, hogy paréjt szedjen. És [holmi] vad indákra találván, tele szedé az õ ruháját azokról sártökkel, és mikor hazament, belevagdalta a fazékba fõzeléknek; de nem tudta, hogy mi az?

40. Mikor azután feladták a férfiaknak, hogy egyenek, és õk enni kezdének a fõzelékbõl, felkiáltának és mondának: Halál van a fazékban, Isten embere! És nem bírták megenni.

41. Õ pedig monda: Hozzatok lisztet. És beleveté azt a fazékba, és monda: Add fel immár a népnek, hadd egyenek. És nem volt [már] semmi rossz a fazékban.

42. Jöve pedig egy férfi Baál Sálisából, és hoz vala az Isten emberének elsõ zsengék kenyereit, húsz árpakenyeret, és megzsendült gabonafejeket az õ ruhájában; de õ monda: Add a népnek, hadd egyenek.

43. Felele az õ szolgája: Minek adjam ezt száz embernek? Õ pedig monda ismét: Add a népnek, hadd egyenek, mert ezt mondja az Úr: Esznek és még marad is.

44. És õ eleikbe adá, és evének, és még maradt is belõle, az Úrnak beszéde szerint.

1. És Naámán, a siriai király seregének fõvezére, az õ ura elõtt igen nagy férfiú és nagyrabecsült volt, mert általa szabadította volt meg az Úr Siriát; és az a férfi vitéz hõs, [de] bélpoklos volt.

2. [Egyszer] portyázó csapatok mentek ki Siriából, és azok Izráel országából egy kis leányt vittek el foglyul, és ez Naámán feleségének szolgált.

3. És monda ez az õ asszonyának: Vajha az én uram szembe lenne azzal a prófétával, a ki Samariában [van,] kétség nélkül meggyógyítaná õt az õ bélpoklosságából.

4. És [Naámán] beméne, és elbeszélé az õ urának, mondván: Így s így szólott az Izráel országából való leány!

5. Akkor monda Siria királya: Menj el, és ím levelet küldök az Izráel királyának. Elméne azért és võn magával tíz tálentom ezüstöt és hatezer aranyat, azon felül tíz öltözõ ruhát.

6. És elvivé a levelet az Izráel királyának, ezt írván: Mikor e levél hozzád érkezik, ímé az én szolgámat, Naámánt azért küldöttem hozzád, hogy õt gyógyítsd meg bélpoklosságából.

7. De a mikor elolvasta az Izráel királya a levelet, megszaggatá az õ ruháit és monda: Isten vagyok-e én, hogy öljek és elevenítsek, hogy ez én hozzám küld, hogy gyógyítsam meg e férfiút az õ bélpoklosságából? Vegyétek eszetekbe és lássátok, hogy csak okot keres ellenem.

8. Mikor pedig meghallotta Elizeus, az Isten embere, hogy az Izráel királya ruháit megszaggatta, külde a királyhoz ilyen izenettel: Miért szaggattad meg a te ruháidat? Hadd jõjjön hozzám, és tudja meg, hogy van próféta Izráelben.

9. És elméne Naámán lovaival és szekereivel, és megálla az Elizeus házának ajtaja elõtt.

10. És külde Elizeus követet õ hozzá, mondván: Menj el és fürödj meg hétszer a Jordánban, és megújul a te tested, és megtisztulsz.

11. Akkor megharaguvék Naámán és elment, és így szólt: Íme én azt gondoltam, hogy kijõ hozzám, és elõállván, segítségül hívja az Úrnak, az õ Istenének nevét, és kezével megilleti a [beteg] helyeket, és úgy gyógyítja meg a kiütést.

12. Avagy nem jobbak-é Abana és Párpár, Damaskus folyóvizei Izráel minden vizeinél? Avagy nem fürödhetném-é meg azokban, hogy megtisztuljak? Ilyen módon megfordulván, nagy haraggal elment.

13. De hozzá menének az õ szolgái, és szólának néki, mondván: Atyám, ha valami nagy dolgot mondott volna e próféta neked, avagy nem tetted volna-é meg? Mennyivel inkább, a mikor [csak] azt mondja, hogy fürödj meg és megtisztulsz?

14. Beméne azért a Jordánba, és belemeríté magát abba hétszer az Isten emberének beszéde szerint, és megújult az õ teste, mint egy kis gyermek teste, és megtisztult.

15. Azután visszatért egész kiséretével az Isten emberéhez, és bemenvén megálla elõtte, és monda: Ímé, most tudom már, hogy nincsen az egész földön Isten, csak Izráelben! Azért most vedd el, kérlek, [ez] ajándékot a te szolgádtól.

16. Õ pedig monda: Él az Úr, a ki elõtt állok, hogy el nem veszem. Kényszeríti vala pedig õt, hogy elvegye; de õ nem akará.

17. És monda Naámán: Ha nem; adj kérlek a te szolgádnak e földbõl annyit, a mennyit elbír két öszvér; mert a te szolgád többé égõáldozattal, vagy egyéb áldozattal nem áldozik idegen isteneknek, hanem csak az Úrnak.

18. Ebben a dologban legyen az Úr kegyelmes a te szolgádnak, hogy mikor bemegy az én uram a Rimmon templomába, hogy ott imádkozzék, és õ az én kezemre támaszkodik, ha akkor én is meghajlok a Rimmon templomában: azt, hogy én meghajlok a Rimmon templomában, bocsássa meg az Úr a te szolgádnak ebben a dologban.

19. És monda néki [Elizeus:] Eredj el békességgel. És mikor elment õ tõle úgy egy mértföldnyire,

20. Géházi, Elizeusnak, az Isten emberének szolgája azt gondolta: Ímé az én uram megkimélé ezt a Siriabeli Naámánt, és nem akará tõle elvenni, a mit hozott volt; él az Úr, hogy utána futok, és valamit kérek tõle.

21. És utána futott Géházi Naámánnak. Látván pedig Naámán õt, hogy utána fut, leugrott a szekérbõl és eleibe méne és monda: Rendben van minden?

22. És monda: Rendben. Az én uram küldött engem, ezt mondván: Ímé most csak ez órában jött hozzám két ifjú az Efraim hegyérõl a próféták fiai közül: adj kérlek azoknak egy tálentom ezüstöt és két öltözõ ruhát.

23. És monda Naámán: Kérlek végy két tálentomot. És kényszeríté õt és egybeköte két tálentom ezüstöt két zsákba, és két öltözõ ruhát, és azokat két szolgájának adá, a kik elõtte vitték azokat.

24. De mikor a dombhoz ért, elvette tõlök azokat, és elrejté egy házban, és elbocsátá a férfiakat, és elmenének.

25. Õ pedig bemenvén, megálla az õ ura elõtt, és monda néki Elizeus: Honnét, Géházi? Felele: Nem ment a te szolgád sehová.

26. Õ pedig monda néki: Nem ment-é el az én szívem [veled,] mikor az a férfiú leszállott szekerébõl elõdbe? Most az ideje, hogy szerezz ezüstöt, és hogy végy ruhákat, olajfákat, szõlõket, juhokat, barmokat, szolgákat és szolgálóleányokat?!

27. Azért rád és a te magodra ragad a Naámán bélpoklossága mindörökké. És kiment õ elõle megpoklosodva, mint a hó.

1. És mondának a próféták fiai Elizeusnak: Ímé ez a hely, a hol nálad lakunk, igen szoros nékünk;

2. Hadd menjünk el, kérlek, a Jordán mellé, hogy mindenikünk egy-egy fát hozzon onnét, hogy ott valami hajlékot építsünk magunknak, a melyben lakjunk. És monda: Menjetek el!

3. És monda egy közülök: Nyugodj meg rajta, és jõjj el a te szolgáiddal. És monda: Én is elmegyek.

4. És elméne velök. És menének a Jordán mellé, és ott fákat vágtak.

5. És történt, hogy mikor egy közülök egy fát levágna, a fejsze beesék a vízbe. Akkor kiálta és monda: Jaj, jaj, [édes] uram! pedig ezt is kölcsön kértem!

6. És monda az Isten embere: Hová esett? És mikor megmutatta néki a helyet, levágott egy fát és utána dobta, és a fejsze feljött a [víz színére.]

7. És monda: Vedd ki. És kinyújtván kezét, kivevé azt.

8. Siria királya pedig hadat indított Izráel ellen, és tanácsot tartván az õ szolgáival, monda: Itt meg itt lesz az én táborom.

9. És elkülde az Isten embere az Izráel királyához, mondván: Vigyázz, ne hagyd el azt a helyet, mert ott akarnak a siriaiak betörni.

10. És elkülde az Izráel királya arra a helyre, a melyrõl néki az Isten embere szólott, és õt megintette volt, és vigyázott magára nem egyszer, sem kétszer.

11. És felháborodott ezen a siriai király szíve, és összegyûjtvén az õ szolgáit, monda nékik: Miért nem mondjátok meg nékem, ki tart közülünk az Izráel királyával?!

12. Akkor monda egy az õ szolgái közül: Nem úgy, uram király, hanem Elizeus próféta, a ki Izráelben van, jelenti meg az Izráel királyának a beszédeket, a melyeket te a te titkos házadban beszélsz.

13. És monda: Menjetek el és nézzétek meg, hol van, hogy utána küldjek és elhozassam õt. És megjelenték néki, mondván: Ímé Dótánban van.

14. Akkor lovakat, szekereket és nagy sereget külde oda, a kik elmenének éjjel, és körülvevék a várost.

15. Felkelvén pedig jókor reggel az Isten emberének szolgája, kiméne, és ímé seregek vették körül a várost, és lovak és szekerek. És monda néki az õ szolgája: Jaj, jaj, [édes] uram! mit cselekedjünk?

16. Felele õ: Ne félj. Mert többen vannak, a kik velünk vannak, mint a kik õ velök.

17. És imádkozott Elizeus és monda: Óh Uram! nyisd meg kérlek az õ szemeit, hadd lásson. És megnyitá az Úr a szolga szemeit és láta, és ímé a hegy rakva volt tüzes lovagokkal és szekerekkel Elizeus körül.

18. És mikor [azok] hozzá lementek, könyörgött Elizeus az Úrnak, mondván: Verd meg ezt a népet vaksággal! És megveré õket vaksággal az Elizeus kivánsága szerint.

19. És monda nékik Elizeus: Nem ez az út, sem ez a város; jertek el én utánam, és ahhoz a férfiúhoz vezetlek titeket, a kit kerestek. És elvezeté õket Samariába.

20. És mikor bementek Samariába, monda Elizeus: Óh Uram, nyisd meg ezek szemeit, hogy lássanak. És megnyitá az Úr az õ szemeiket és látának, és ímé Samaria közepében voltak.

21. Az Izráel királya pedig mikor látta õket, monda Elizeusnak: Vágván vágassam-é õket, atyám?

22. És monda: Ne vágasd. Le szoktad-é vágatni azokat, a kiket karddal vagy kézívvel fogsz el? Adj nékik kenyeret és vizet, hogy egyenek és igyanak, és elmenjenek az õ urokhoz.

23. És nagy lakomát szerzett nékik; és miután ettek és ittak, elbocsátá õket. Õk pedig elmenének az õ urokhoz; és ettõl fogva többé nem jöttek a siriai portyázó csapatok az Izráel földjére.

24. És lõn ezek után, hogy Benhadád, Siria királya összegyûjté egész seregét, és felment és megszállotta Samariát.

25. És igen nagy inség lett Samariában, mert addig tartották megszállva a várost, míg egy szamárfej nyolczvan ezüst, és egy véka galambganéj öt ezüst lett.

26. És mikor az Izráel királya a kõfalon széjjeljára, egy asszony kiálta õ hozzá, mondván: Légy segítséggel, uram király!

27. A [király] monda: Ha nem segít meg téged az Isten, hogyan segítselek én meg? A szérûrõl vagy a sajtóról?

28. És monda néki a király: Mit akarsz? Monda az: Ez az asszony azt mondta nékem: Add ide a te fiadat, hogy együk meg õt ma, az én fiamat pedig holnap eszszük meg.

29. És megfõztük az én fiamat, és megettük õt. Mikor azután másnap azt mondtam néki: Add ide a te fiadat, hogy azt is együk meg, õ elrejté az õ fiát.

30. Mikor pedig hallotta a király az asszonynak beszédét, megszaggatá az õ ruháit, a mint a kõfalon járt, és meglátta a nép, hogy ímé alól zsákruha van az õ testén.

31. És monda: Úgy cselekedjék velem az Isten és úgy segéljen, ha Elizeusnak, a Sáfát fiának feje ma rajta marad!

32. Elizeus pedig ott ült az õ házában, és együtt ültek vele a vének. És elküldött [a király] egy férfiat maga elõtt. Mielõtt azonban hozzá jutott volna a követ, monda [Elizeus] a véneknek: Látjátok-é, hogy az a gyilkos hogyan küld ide, hogy a fejemet vétesse? Vigyázzatok, hogy mikor ide ér a követ, zárjátok be az ajtót és szorítsátok meg õt az ajtóban: Ímé az õ ura lábainak dobogása követi õt.

33. És mikor még így beszélne velök, már a követ leérkezett hozzá [és nyomában a király], és monda: Ímé ilyen veszedelem származott az Úrtól; várjak-é még tovább az Úrra?

1. És monda Elizeus: Halljátok meg az Úr beszédét. Ezt mondja az Úr: Holnap ilyenkor egy köböl zsemlyelisztet egy sikluson, és két köböl árpát egy sikluson vesznek Samaria kapujában.

2. És felelvén egy fõember, a kinek kezére támaszkodott a király, az Isten emberének, monda: Hacsak az Úr ablakokat nem csinál az égen; akkor meglehet? És monda [Elizeus:] Ímé, te szemeiddel meg fogod látni, de nem eszel belõle.

3. A kapu elõtt pedig volt négy bélpoklos férfi, a kik mondák egymásnak: Miért maradunk itt, hogy meghaljunk [éhen]?

4. Ha azt határozzuk is, hogy bemegyünk a városba, ott is inség van, és akkor ott halunk meg; ha pedig itt maradunk, akkor itt halunk meg; jertek el azért, szökjünk el a Siriabeliek táborába, ha meghagyják életünket, élünk, ha megölnek, meghalunk.

5. És felkeltek alkonyatkor, hogy a Siriabeliek táborába menjenek; és mikor odaértek a Siriabeliek táborának széléhez, ímé már nem volt ott senki.

6. Mert az Úr azt cselekedte volt, hogy a Siriabeliek tábora szekerek zörgését és lovak dobogását, és nagy sereg robogását hallotta, és mondának egymásnak: Ímé az Izráel királya bérbe fogadta meg ellenünk a Hitteusok királyit és az Égyiptombeliek királyit, hogy ellenünk jõjjenek.

7. És felkelvén elfutának alkonyatkor, és elhagyák mind sátoraikat, mind lovaikat, mind szamaraikat, a mint a tábor volt, és elfutának, csakhogy életöket megmenthessék.

8. Mikor azért e bélpoklosok a tábor széléhez értek, bemenvén egy sátorba, evének és ivának, és elvivének onnét ezüstöt, aranyat és ruhákat, és elmenvén elrejték azokat; és megtérvén más sátorba menének be, és [abból] [is] hozának és elmenvén, elrejték.

9. És monda egyik a másiknak: Nem igazán cselekszünk: ez a mai nap örömmondás napja, ha mi hallgatunk, és a virradatot megvárjuk, büntetés ér bennünket; most azért jertek és menjünk el, és mondjuk meg a király házának.

10. És elmenének, és kiáltának a város kapuján állónak, és elbeszélék nékik, mondván: Odamentünk volt a Siriabeliek táborába, és ímé már nem volt ott senki; emberek szava nem hallatszott, csak a lovak és szamarak vannak kikötve, és a sátorok úgy, a mint voltak.

11. Kiáltának azért a kapunállók, és hírré tevék ott benn a király házában.

12. És felkele éjszaka a király, és monda az õ szolgáinak: Megmondom néktek, mit csinálnak velünk a Siriabeliek. Tudják, hogy éhen vagyunk, és [csak] azért mentek ki a táborból, hogy elrejtõzzenek a mezõn, mondván: Mikor kijönnek a városból, megfogjuk õket elevenen, és bemegyünk a városba.

13. Akkor felele egy az õ szolgái közül, és monda: Ki kell választani a megmaradt lovak közül, a melyek a városban megmaradtak, ötöt, - ímé épen olyanok ezek, mint Izráelnek egész sokasága, a mely megmaradt; ímé épen olyanok ezek, mint Izráel egész sokasága, a mely elpusztult, - és küldjük ki, hadd lássuk meg.

14. És vevének két szekeret lovakkal, és kiküldé a király a siriaiak táborába, mondván: Menjetek el és nézzétek meg.

15. És mikor utánuk mentek egész a Jordánig, ímé az egész út rakva volt ruhákkal és edényekkel, a melyeket a siriaiak a sietségben elhánytak. És mikor visszajöttek a követek, és elmondák ezt a királynak:

16. Kiment a nép, és kirabolta a Siriabeliek táborát, és egy köböl zsemlyelisztet egy sikluson, és két köböl árpát egy sikluson vettek, az Úrnak beszéde szerint.

17. A király pedig azt a fõembert, a kinek kezére [szokott ]támaszkodni, oda rendelte a kapuhoz. És a nép eltapodá õt a kapuban, és meghala, a mint az Isten embere megmondotta, a ki megjövendölte ezt, mikor a király lement hozzá.

18. Úgy történt, a mint az Isten embere a királynak jövendölte: Két köböl árpát egy sikluson és egy köböl zsemlyelisztet egy sikluson adnak holnap ilyenkor Samaria kapujában.

19. És ezt felelte volt a fõember az Isten emberének, mondván: Hacsak az Úr ablakokat nem csinál az égen; akkor meglehet? és õ azt mondotta rá: Ímé te szemeiddel meg fogod látni; de nem eszel belõle.

20. És teljesen így történt vele, mert eltapodá õt a nép a kapuban és meghalt.

1. És Elizeus szólott volt annak az asszonynak, a kinek a fiát feltámasztotta volt, mondván: Kelj fel, és menj el a te házadnépével együtt, és tartózkodjál, a hol tartózkodhatol; mert az Úr éhséget hívott elõ, és el is jött a földre hét esztendeig.

2. És felkelt az asszony, és az Isten emberének beszéde szerint cselekedék, és elment õ és az õ háznépe, és lakék a Filiszteusok földében hét esztendeig.

3. Mikor pedig elmult a hét esztendõ, visszatért az asszony a Filiszteusok földébõl, és elment, hogy panaszolkodjék a királynak az õ házáért és szántóföldeiért.

4. A király pedig beszélt Géházival, az Isten emberének szolgájával, mondván: Beszéld el, kérlek, nékem mindazokat a csudálatos dolgokat, a melyeket Elizeus cselekedett.

5. És mikor elbeszélé a királynak, mimódon támasztotta fel a halottat, ímé az asszony, a kinek a gyermekét feltámasztotta volt, éppen akkor kiáltott a királyhoz az õ házáért és szántóföldeiért; és monda Géházi: Uram király, ez az az asszony és ez az õ fia, a kit feltámasztott Elizeus.

6. És kikérdezé a király az asszonyt, és az elbeszélé néki; és ada a király õ mellé egy udvari szolgát, mondván: Adasd vissza néki minden jószágát, és a szántóföldnek minden hasznát attól az idõtõl fogva, a mióta elhagyta a földet egész mostanig.

7. És Elizeus elment Damaskusba, Benhadád pedig, Siria királya beteg volt, és hírül adák néki, mondván: Az Isten embere ide jött.

8. És monda a király Hazáelnek: Végy ajándékot kezedbe, és menj eleibe az Isten emberének, és kérj tanácsot az Úrtól õ általa, mondván: Meggyógyulok-é ebbõl a betegségbõl?

9. És eleibe ment Hazáel, és ajándékokat vitt kezében mindenféle drága damaskusi jószágból negyven teve terhét; és elment, és megállott elõtte, és így szólt: A te fiad, Benhadád, Siria királya, az küldött engem hozzád, mondván: Vajjon meggyógyulok-é ebbõl a betegségbõl?

10. Felele néki Elizeus: Menj el, mondd meg néki: Nem maradsz életben, mert megjelentette nékem az Úr, hogy halált hal.

11. És mereven ránézett Hazáelre, mígnem zavarba jött; végre sírni kezdett az Isten embere.

12. És monda Hazáel: Miért sír az én uram? És felele: Mert tudom a veszedelmet, a melyet az Izráel fiaira hozol; az õ erõs városait megégeted, az õ ifjait fegyverrel levágatod, és kis gyermekeit a földhöz vered, és terhes asszonyait ketté vágod.

13. És monda Hazáel: Kicsoda a te szolgád, ez az eb, hogy ilyen nagy dolgokat cselekednék? És felele Elizeus: Megjelentette nékem az Úr, hogy te leszel Siria királya.

14. És elméne Elizeustól, és beméne az õ urához, és az monda néki: Mit mondott Elizeus? és monda: Azt mondta, hogy meggyógyulsz.

15. Másnap azonban elõvett egy takarót és bemártván azt vízbe, ráteríté az õ arczára, és meghalt: és uralkodék Hazáel õ helyette.

16. És Jórámnak, az Akháb fiának, az Izráel királyának ötödik esztendejében, mikor még Josafát vala Júda királya, uralkodni kezdett Jórám, a Josafát fia, Júda királya.

17. Harminczkét esztendõs volt, mikor uralkodni kezdett, és nyolcz esztendeig uralkodott Jeruzsálemben.

18. És járt az Izráel királyainak útján, a miképen cselekedtek volt az Akháb házából valók; mert az Akháb leánya volt a felesége, és gonoszul cselekedék az Úr szemei elõtt.

19. De az Úr még sem akarta elveszteni Júdát Dávidért, az õ szolgájáért; a mint megigérte volt néki, hogy szövétneket ad néki és az õ fiainak mindörökké.

20. Az õ idejében szakadt el Edom a Júda birodalmától, és választott királyt magának.

21. És átment Jórám Seirbe és minden harczi szekere õ vele, s mikor éjjel felkelt és megtámadta az Edomitákat, a kik körülzárták õt, és a szekerek fejedelmeit, megfutott a nép, kiki az õ hajlékába.

22. És elszakadt Edom a Júda birodalmától mind e mai napig; ugyanebben az idõben szakadt el Libna is.

23. Jórámnak egyéb dolgai pedig és minden cselekedetei, vajjon nincsenek-é megírva a Júda királyainak krónika-könyvében?

24. És elaluvék Jórám az õ atyáival, és eltemetteték az õ atyáival a Dávid városában, és uralkodék Akházia, az õ fia, õ helyette.

25. Jórámnak az Akháb, az Izráel királya fiának tizenkettedik esztendejében kezdett uralkodni Akházia, Jórámnak, a Júdabeli királynak fia.

26. Huszonkét esztendõs volt Akházia, mikor uralkodni kezdett, és egy esztendeig uralkodott Jeruzsálemben; az õ anyjának neve Athália volt, Omrinak, az Izráel királyának leánya.

27. És járt az Akháb házának útján, és gonoszul cselekedék az Úr szemei elõtt, mint az Akháb háza; mert az Akháb házának veje vala.

28. És hadba ment Jórámmal, az Akháb fiával, Siria királya, Hazáel ellen, Rámóth Gileádba; de a Siriabeliek megverték Jórámot.

29. Akkor visszatért Jórám király, hogy meggyógyíttassa magát Jezréelben a sebekbõl, a melyeket rajta a Siriabeliek Ráma alatt ütöttek, mikor Hazáel, Siria királya ellen harczolt. Akházia pedig, a Jórám fia, Júda királya aláméne, hogy meglátogassa Jórámot, az Akháb fiát Jezréelben, a hol az betegen feküdt.

1. Elizeus próféta pedig szólíta egyet a próféták fiai közül, és monda néki: Övezd fel derekadat, és vedd kezedbe e korsócska olajat, és menj el Rámóth Gileádba.

2. És menj be oda, és nézd meg, hol van Jéhu, Josafátnak, a Nimsi fiának fia. Mikor pedig oda érsz, költsd fel õt az õ atyjafiai közül, és vidd be a belsõ kamarába,

3. És vedd elõ e korsócska olajat, és töltsd az õ fejére, ezt mondván: Azt mondja az Úr: Téged kentelek királylyá Izráelen! És az ajtót kinyitván, fuss el, és semmit ott ne idõzz.

4. És elment az ifjú, a próféta tanítványa, Rámóth Gileádba.

5. És mikor bement, ímé a seregek fejedelmei ott ültek együtt, és õ monda: Beszédem volna veled, fejedelem! És monda Jéhu: Kivel [volna beszéded] ennyiõnk közül? És monda: Te veled, fejedelem!

6. Felkele azért, és bement a házba, és fejére tölté az olajat, és monda néki: Azt mondja az Úr, Izráel Istene: Királylyá kentelek téged az Úrnak népén, az Izráelen,

7. Hogy elveszítsed Akhábnak, a te uradnak háznépét; mert bosszút állok az én szolgáimnak, a prófétáknak véréért, és mind az Úr szolgáinak véréért Jézabelen.

8. És kivész egészen az Akháb háza, és kigyomlálom mind az Akhábhoz tartozókat, még az ebet is, mind a berekesztettet, mind az elhagyottat Izráelben;

9. És olyanná teszem az Akháb házát, mint Jeroboámnak, a Nébát fiának házát, és mint Baasának, az Ahija fiának házát.

10. Jézabelt pedig az ebek eszik meg Jezréel mezején, és nem lesz, a ki eltemesse õt. És kinyitván az ajtót, elfutott.

11. És mikor Jéhu kiment az õ urának szolgáihoz, mondának néki: Békességes-é a dolog? Miért jött e bolond hozzád? És felele nékik: Hiszen ismeritek ez embert és az õ beszédét!

12. És mondának: Hazugság! Mondd meg [az igazat.] És monda: Így s így szóla nékem, mondván: Azt mondja az Úr: Királylyá kentelek téged Izráelen.

13. Akkor nagy sietséggel kiki mind vevé az õ ruháját, és alája terítették a grádics felsõ részére és megfuvaták a harsonákat, és kikiálták: Jéhu uralkodik!

14. Így ütött pártot Jéhu, Josafátnak, a Nimsi fiának fia, Jórám ellen. Jórám pedig ott táborozott volt Rámóth Gileád alatt az egész Izráellel, Hazáel, Siria királya ellen.

15. De visszatért volt Jórám király, hogy magát Jezréelben gyógyíttassa a sebekbõl, a melyeket a Siriabeliek ütöttek rajta, mikor Hazáel, Siria királya ellen harczolt. És monda Jéhu: Ha néktek [is úgy] tetszik, ne engedjetek senkit kimenni a városból, a ki elmenjen és hírül vigye ezt Jezréelbe.

16. És befogatott Jéhu, és elment Jezréelbe, a hol Jórám feküdt, és a hova Akházia is, a Júda királya lement volt, hogy meglátogassa Jórámot.

17. Mikor pedig az õrálló, a ki Jezréelben a tornyon állott, meglátta Jéhu seregét, hogy jõ, monda: Valami sereget látok. Akkor monda Jórám: Válaszsz egy lovast és küldj eléjök, és mondja ezt: Békességes-é a dolog?

18. És oda lovagolt a lovas eléjük, és monda: Azt kérdi a király: Békességes-é a dolog? Felele Jéhu: Mi gondod van a békességgel? Kerülj a hátam mögé. Megjelenté pedig ezt az õrálló, mondván: Hozzájok ment ugyan a követ; de nem tért vissza.

19. Akkor elküldött egy másik lovast, a ki hozzájok ment, és monda: Azt kérdi a király: Békességes-é a dolog? Felele Jéhu: Mi gondod van a békességgel? Kerülj a hátam mögé.

20. Hírül adá [ezt] [is] az õrálló, mondván: Hozzájok ment ugyan; de nem jött vissza. De a hajtás olyan, mint Jéhunak, a Nimsi fiának hajtása; mert mint egy õrült, úgy hajt.

21. Akkor monda Jórám: Fogjatok be! És befogván az õ szekerét, kiméne Jórám, az Izráel királya, és Akházia, a Júda királya, mindenik a maga szekerén, Jéhu eleibe, és a Jezréelbeli Nábót mezején találkoztak vele.

22. És mikor meglátta Jórám Jéhut, monda: Békességes-é a dolog, Jéhu? Felele õ: Mit békesség?! Mikor Jézabelnek, a te anyádnak paráznasága és varázslása mindig nagyobb lesz!

23. Akkor megfordítá Jórám az õ kezét és futni kezde, és monda Akháziának: Árulás ez, Akházia?

24. Jéhu pedig meghúzván az ívét, Jórámot hátba lövé a lapoczkák között úgy, hogy a szívén ment át a nyíl, és lerogyott a szekérben.

25. És monda Bidkárnak, az õ hadnagyának: Fogd meg és vesd a Jezréelbeli Nábót mezejére; mert emlékezz csak vissza, mikor mi, én és te, ketten az õ atyja, Akháb után lovagoltunk, és az Úr õ felõle ezt a fenyegetést mondotta:

26. Bizonyára [megkeresem] a Nábót vérét és az õ fiainak vérét, a melyet tegnap láttam, azt mondja az Úr: Azért megfizetek néked ezen a szántóföldön, azt mondja az Úr: Most azért fogjad õt, és vesd a szántóföldre, az Úr beszéde szerint.

27. Akházia pedig, a Júda királya, mikor látta ezt, futni kezde a kert házának útján; de Jéhu utána menvén, monda: Ezt is vágjátok le a szekérben [és megsebesíték õt] a Gúr hágójánál, a mely Jibleám mellett van; és õ Megiddóba menekülvén, ott meghalt.

28. És az õ szolgái elvitték õt szekéren Jeruzsálembe, és eltemették az õ sirboltjába az õ atyáival a Dávid városában.

29. Akházia pedig uralkodni kezdett Júdában Jórámnak, az Akháb fiának tizenegyedik esztendejében.

30. És mikor Jéhu Jezréelbe ment és Jézabel ezt meghallotta, arczát megékesíté kenettel, felékesítette fejét, és kitámaszkodott az ablakon.

31. És mikor Jéhu bevonult a kapun, monda: Békesség van-é, óh Zimri! uradnak gyilkosa?

32. Õ pedig feltekintve az ablakra, monda: Ki van ott velem? Ki? És alátekintett két [vagy] három fõember.

33. És monda azoknak: Vessétek alá õt. És aláveték, és az õ vére szétfrecskendezett a falra és a lovakra, és eltapodtatá õt.

34. Bemenvén pedig oda, evett és ivott, és monda: Nézzetek utána annak az átkozottnak és temessétek el; hiszen [mégis] [csak] király leánya.

35. De mikor kimentek, hogy eltemetnék õt, már semmit sem találtak belõle, csak a koponyáját, a lábait és a keze fejeit.

36. És visszamenvén, megmondák néki, és õ monda: Ez az Úr beszéde, a melyet szólott az õ szolgája, Thesbites Illés által, mondván: Az ebek eszik meg Jézabel testét a Jezréel földén,

37. És olyan lesz Jezréel földjén a Jézabel teste, mint a mezõn a ganéj, úgy, hogy senki meg nem mondhatja: Ez Jézabel!

1. Akhábnak pedig hetven fia volt Samariában. És levelet írt Jéhu, és elküldé azt Samariába Jezréel fejedelmeihez, a vénekhez, és az Akháb [fiainak] tútoraihoz, ilyen parancsolattal:

2. Mihelyt e levél hozzátok jut, a kiknél vannak a ti uratok fiai a szekerekkel, lovakkal, az erõs városokkal és fegyverekkel együtt,

3. Nézzétek meg, melyik a legjobb és a legigazabb a ti uratok fiai közül, azt ültessétek az õ atyjának királyi székébe, és harczoljatok a ti uratok házáért.

4. És megrettenének felette igen, és mondának: Ímé már két király nem maradhatott meg õ elõtte, mimódon maradhatnánk hát mi meg?

5. És elküldének mind a [király] házának, mind a városnak fejedelmei, és a vének és a tútorok Jéhuhoz, mondván: A te szolgáid vagyunk mi, valamit parancsolsz nékünk, azt cselekeszszük; mi senkit királylyá nem teszünk, a mi néked tetszik, azt cselekedjed!

6. És írt nékik levelet másodszor is, mondván: Ha velem tartotok és az én beszédemre hallgattok, vegyétek fejöket a férfiaknak, a ti uratok fiainak, és jõjjetek hozzám holnap ilyenkor Jezréelbe. És a király fiai: hetven férfiú, és a város nagyjaival tartottak, a kik nevelték õket.

7. És mikor a levél hozzájok jutott, vevék a király fiait, és megölték a hetven férfiút, és fejeiket kosarakba rakták, és õ hozzá küldték Jezréelbe.

8. És mikor odaérkezett a követ, és bejelenté néki, mondván: Elhozták a király fiainak fejeit, monda: Rakjátok két rakásba azokat a kapu elõtt reggelig.

9. És mikor reggel kiment, megállott, és monda az egész népnek: Ti igazak vagytok. Ímé az én uram ellen én ütöttem pártot és én öltem meg õt; de ki ölte meg mind ezeket?

10. Azért vegyétek eszetekbe ebbõl, hogy az Úrnak beszédébõl egyetlen egy sem esik a földre, a mit az Úr az Akháb háza ellen szólott, és az Úr véghezvitte, a mit az õ szolgája, Illés által mondott.

11. Azután levágá Jéhu mindazokat, a kik megmaradtak volt az Akháb házából Jezréelben, és minden fõemberét, egész rokonságát és minden papját, míg csak ki nem irtotta a maradékát is.

12. És felkelvén, elindult és elment Samariába. De útközben volt a pásztorok juhnyíró háza.

13. És itt Akháziának, a Júda királyának atyjafiaira talált Jéhu, és monda: Kik vagytok? És felelének azok: Akházia atyjafiai vagyunk, és alájöttünk, hogy köszöntsük a király gyermekeit és a királyné fiait.

14. Õ pedig monda: Fogjátok meg õket elevenen. És megfogták õket elevenen, és megölték õket a juhnyíróház kútja mellett, negyvenkét férfiút; és egyetlen egyet sem hagyott meg közülük.

15. És mikor elment onnét, Jonadábbal, a Rekháb fiával találkozott, a ki elébe jött, és köszönté õt, és monda néki: Vajjon olyan igaz-é a te szíved, mint az én szívem a te szívedhez? És felele Jonadáb: Olyan. Ha így van, nyújts kezet. És õ kezet nyújta, és felülteté õt maga mellé a szekérbe.

16. És monda: Jer velem és lásd meg, mint állok bosszút az Úrért. És [vele együtt] vitték õt az õ szekerén.

17. És megérkezett Samariába, és levágta mindazokat, a kik az Akháb [nemzetségébõl] megmaradtak volt Samariában, míg ki nem veszté azt az Úr beszéde szerint, a melyet szólott Illésnek.

18. És Jéhu összegyûjté az egész népet, és monda néki: Akháb kevéssé szolgálta Baált; Jéhu sokkal jobban akarja szolgálni.

19. Most azért hívjátok hozzám a Baál minden prófétáit, minden papját és minden szolgáját; senki el ne maradjon; mert nagy áldozatot akarok tenni a Baálnak; valaki elmarad, meg kell halni annak. Jéhu pedig ezt álnokságból cselekedte, hogy elveszítse a Baál tisztelõit.

20. És monda Jéhu: Szenteljetek ünnepet Baálnak. És kikiálták.

21. És szétküldött Jéhu egész Izráelbe, és eljövének mind a Baál tisztelõi, és senki el nem maradt a ki el nem jött volna, és bemenének a Baál templomába, és megtelék a Baál temploma minden zugában.

22. Akkor monda a ruhatárnoknak: Hozz ruhákat ki a Baál minden tisztelõinek. És hozott nékik ruhákat.

23. És bement Jéhu és Jonadáb, a Rekháb fia a Baál templomába, és monda a Baál tisztelõinek: Tudakozzátok meg és lássátok meg, hogy valamiképen ne legyen itt veletek az Úr szolgái közül valaki, hanem csak a Baál tisztelõi.

24. És mikor bementek, hogy ajándékokkal és égõáldozatokkal áldozzanak, Jéhu oda állított kivül nyolczvan embert, a kiknek azt mondta: A ki egyet elszalaszt azok közül, a kiket én kezetekbe adok, annak meg kell érette halni.

25. Mikor pedig elvégezték az égõáldozatot, monda Jéhu a vitézeknek és hadnagyoknak: Menjetek be, vágjátok le õket, csak egy is közülök meg ne meneküljön! És levágták õket fegyver élével, és elhányták [az õ holttestöket] a vitézek és a hadnagyok. Azután elmentek a Baál templomának városába,

26. És kihordván a Baál templomának bálványait, megégeték azokat.

27. És lerontották a Baál képét is templomostól együtt, és azt árnyékszékké tették mind e mai napig.

28. Így veszté ki Jéhu a Baált Izráelbõl.

29. De Jeroboámnak, a Nébát fiának bûneitõl, a ki vétekbe ejté az Izráelt, nem szakadt el Jéhu, az arany borjúktól, melyek Béthelben és Dánban valának.

30. És monda az Úr Jéhunak: A miért szorgalmatosan megcselekedted azt, a mi nékem tetszett, és az én szívem kívánsága szerint cselekedtél az Akháb házával: azért a te fiaid negyedízig ülnek az Izráel királyi székiben.

31. De Jéhu még sem igyekezett azon, hogy az Úrnak, Izráel Istenének törvényében járjon teljes szívébõl, [mert] nem szakadt el a Jeroboám bûneitõl, a ki bûnbe ejtette az Izráelt.

32. Abban az idõben kezdett az Úr pusztítani Izráelben, és megveré õket Hazáel, Izráel minden határában.

33. A Jordántól egész napkeletig, a Gileádbelieknek, a Gád nemzetségének, a Rúben nemzetségének, Manasse nemzetségének egész földjét. Aroertõl fogva; mely az Arnon patak mellett van, mind Gileádot, mind Básánt.

34. Jéhunak egyéb dolgai pedig és minden cselekedetei, és minden erõssége, vajjon nincsenek-é megírva az Izráel királyainak krónika-könyvében?

35. És elaluvék Jéhu az õ atyáival, és eltemeték õt Samariában. És uralkodék Joákház, az õ fia, helyette.

36. A napok pedig, a melyekben uralkodott Jéhu Izráelen Samariában, huszonnyolcz esztendõ.

1. És Athália, Akházia anyja, mikor látta, hogy fia meghalt, felkelt és az egész királyi magot megölette.

2. De Jóseba, Jórám király leánya, Akházia huga, fogá Joást, Akházia fiát, és ellopván õt a király fiai közül, a kik megölettettek vala, [elrejté] az õ dajkájával együtt az ágyasházban; és elrejték õt Athália elõl úgy, hogy ez nem öletteték meg.

3. És elrejtve vala [Joás] õ vele együtt az Úr házában hat esztendeig, és Athália uralkodott az országban.

4. A hetedik esztendõben azonban elküldött Jójada, és magához hivatta a Káriánusok és a testõrök csapatainak vezéreit, és bevitte õket magával az Úr házába, és szövetséget kötött velök, és megesküdteté õket az Úr házában, és megmutatta nékik a király fiát.

5. És megparancsolta nékik, mondván: Ezt kell cselekednetek: közületek a harmadrész, a kik szombaton jõnek [õrségre,] tartsa a király házának õrizetét;

6. A harmadrésze legyen a Súr kapuban, és a harmadrésze a testõrök háta mögött való kapuban, és nagy szorgalmatossággal õrizzétek e házat, hogy senki reánk ne üthessen.

7. Az a két rész pedig közületek, az egész, a mely szombaton az [õrszolgálatból] kilép, vigyázzon az Úr házának megõrzésére a királyhoz [vezetõ részen.]

8. És vegyétek körül a királyt, mindenki kezében fegyverével, és a ki a sorokba benyomul, ölettessék meg, és a király körül legyetek kijövetelekor és bemenetelekor.

9. És a csapatok vezérei úgy cselekedtek, a mint meghagyta volt nékik Jójada pap; és mindenik maga mellé vette az õ embereit, azokat, a kik bementek szombaton az [õrségre,] azokkal együtt, a kiket felváltottak szombaton, és Jójada paphoz mentek.

10. És a pap a csapatok vezéreinek azokat a kopjákat és paizsokat adta oda, a melyek Dávid királyéi voltak és az Úr házában voltak.

11. És a testõrök ott állottak a király körül, mindenik fegyverrel kezében, a ház jobb szárnyától a bal szárnyáig, az oltár és a szenthely felé.

12. És kivezeté [Jójada] a király fiát, és fejébe tevé a koronát, és [kezébe] [adá] a bizonyságtételt, és királylyá tevék õt és felkenék; és kezeikkel tapsolván, kiáltának: Éljen a király!

13. Mikor pedig Athália meghallotta a testõröknek és a községnek kiáltását, bement a néphez az Úr házába.

14. És mikor szétnézett, ímé a király ott állott az emelvényen, a mint szokás, és a király elõtt állottak a fejedelmek és a trombitások, és az egész föld népe ujjongott, és trombitáltak. Akkor megszaggatá Athália az õ ruháit, és kiáltván, monda: Összeesküvés! Összeesküvés!

15. De parancsola Jójada pap a csapatok vezéreinek, a sereg hadnagyainak, és monda nékik: Vezessétek ki õt a sorok között, és ha valaki õt követné, öljétek meg fegyverrel. Mert azt mondta a pap: Ne ölettessék meg az Úr házában.

16. És útat nyitottak néki, és õ arra az útra ment, a merre a lovakat vezetik be a király házába, és ott megölték.

17. És kötést tõn Jójada az Úr, a király és a nép között, hogy õk az Úrnak népe lesznek; és [külön] a király és a nép között.

18. És elment az egész föld népe a Baál templomába, és azt lerombolta, [és] oltárait és bálványait teljesen összetörte, és Matthánt, a Baál papját az oltárok elõtt ölték meg. És a pap gondviselõket rendele az Úr házában.

19. És maga mellé vévén a csapatok vezéreit, a Káriánusokat és a testõröket és az egész föld népét, elvivék a királyt az Úrnak házából, és menének a testõrök kapujának útján a király házához. És [Joás ]üle [a király]ok székébe.

20. És örvendezett mind az egész föld népe, és megnyugovék a város, miután megölték Atháliát fegyverrel a király háza mellett.

21. Joás hét esztendõs volt, mikor uralkodni kezdett.

1. Jéhunak hetedik esztendejében tették Joást királylyá, és negyven esztendeig uralkodott Jeruzsálemben; az õ anyjának pedig Sibja vala neve, a ki Beersebából való volt.

2. És cselekedék Joás kedves dolgot az Úr szemei elõtt mindaddig, a míg Jójada pap oktatá õt;

3. Azonban a magaslatok [oltárai] nem rontattak le, a nép még mindig ott áldozott és tömjénezett a magaslatok [oltárain.]

4. És megparancsolá Joás a papoknak, hogy minden pénzt, a mely Istennek szenteltetik és az Úr házába bevitetik, mind a megszámlálás pénzét és a személyek váltságának pénzét, mind pedig, a melyet kiki szabad akaratja szerint az Úr házához bevisz.

5. Vegyék magokhoz a papok, mindenik a maga ismerõsétõl, és építsék meg az [Úr] házának romlásait mindenütt, a hol romlást látnak rajta.

6. De mikor Joás király huszonharmadik esztendejéig sem építették meg a papok az [Úr] házának romlásait,

7. Elõhivatta Joás király Jójada papot a többi papokkal együtt, és monda nékik: Miért nem építitek meg az [Úr] házának romlásait? Ezután ne vegyétek a pénzt magatokhoz a ti ismerõseitektõl, hanem az Úr háza romlásainak építésére adjátok azt.

8. És a papok beleegyeztek, hogy [többé] semmi pénzt nem vesznek el a néptõl, és nem javítják ki a ház romlásait.

9. És Jójada pap vett egy ládát, és annak a fedelén csinált egy nyílást, és helyhezteté azt az oltár mellé jobbfelõl, a mely felõl az Úr házába bemennek, hogy abba töltsenek a papok, a [templom] küszöbinek õrizõi minden pénzt, a melyet az Úr házába hoznak.

10. És mikor látták, hogy sok pénz van a ládában, felment a király íródeákja a fõpappal együtt, csomóba kötötték és megszámlálták a pénzt, a mely az Úr házában találtatott.

11. És a megmért pénzt a munka vezetõinek kezeibe adták, a kik az Úr házához voltak rendelve, és ezek kiadták azt az ácsoknak és építõknek, a kik a házon dolgoztak,

12. És a kõmíveseknek és a kõfaragóknak, fa és faragott kõ vásárlására, az Úr háza romlásainak kijavítására, és mindarra, a mi a ház javítására szükséges volt.

13. De abból a pénzbõl, a melyet bevittek az Úr házába, nem csináltattak az Úr házához sem ezüst poharakat, sem késeket, sem medenczéket, sem trombitákat, sem valami egyéb arany vagy ezüst edényt.

14. Hanem a munkásoknak adták azt, és csak az Úr házát javították ki abból.

15. Számot sem vettek azoktól az emberektõl, a kiknek keze által kiadták a pénzt a munkásoknak, mert híven jártak el.

16. De a vétekért és a bûnért való pénzt nem vitték az Úr házába; az a papoké lett.

17. Ebben az idõben jött fel Hazáel, Siria királya, és megszállotta Gáthot, és be is vette azt; azután megfordult Hazáel, hogy Jeruzsálem ellen menjen.

18. De Joás, Júda királya, vevé mind a megszentelt ajándékokat, a melyeket az õ atyái, Josafát, Jórám és Akházia, Júda királyai az [Úrnak] szenteltek volt, és a melyeket õ maga szentelt néki, és minden aranyat, a mely találtaték mind az Úr házának, mind pedig a király házának kincsei között, és elküldé Hazáelnek, Siria királyának, és az elment Jeruzsálem alól.

19. Joásnak egyéb dolgai és minden cselekedetei pedig, vajjon nincsenek-é megírva a Júda királyainak krónika-könyvében?

20. Fellázadván pedig az õ szolgái, pártot ütének ellene, és megölték Joást Beth-Millóban, a merre Sillába megy az ember.

21. Jozakhár, a Simeáth fia, és Jozadáb, a Sómer fia, az õ szolgái ölték meg õt, és meghalt és eltemették õt az õ atyáival, a Dávid városában. És Amásia, az õ fia lett a király õ helyette.

1. Joásnak, az Akházia fiának, Júda királyának huszonharmadik esztendejében lett király Joákház, a Jéhu fia Izráelen Samariában tizenhét esztendeig.

2. És gonoszul cselekedék az Úr szemei elõtt, és követé Jeroboámnak, a Nébát fiának bûneit, a ki bûnbe ejté az Izráelt, és nem szakadt el azoktól.

3. És felgerjedt az Úr haragja Izráel ellen, és adá õket Hazáelnek, a Siria királyának kezébe, és Benhadádnak, a Hazáel fiának kezébe, [az õ életének] minden idejében.

4. De könyörgött Joákház az Úrnak, és meghallgatá õt az Úr; mert megtekintette az Izráel nyomorúságát, hogy mikép nyomorgatja õket Siria királya.

5. És az Isten szabadítót küldött Izráelnek, a ki megmentette õket a Siriabeliek hatalmától, hogy az Izráel fiai lakhassanak az õ sátoraikban, mint azelõtt.

6. De még sem távoztak el a Jeroboám házának bûneitõl, a ki bûnbe ejté az Izráelt, hanem azokban jártak; sõt az Asera is helyén maradt Samariában;

7. Pedig nem hagyattatott meg Joákháznak több nép, mint ötven lovag, tíz szekér és tízezer gyalogos; a többit mind megölte Siria királya, és olyanná tette, mint a cséplõ pora.

8. Joákház egyéb dolgai pedig és minden cselekedetei és az õ ereje, vajjon nincsenek-é megírva az Izráel királyainak krónika-könyvében?

9. És elaluvék Joákház az õ atyáival, és eltemették õt Samariában; és az õ fia, Joás, uralkodék õ helyette.

10. Joásnak, a Júda királyának harminczhetedik esztendejében lett a király Joás, a Joákház fia, Izráelen Samariában, tizenhat esztendeig.

11. És gonoszul cselekedék az Úr szemei elõtt, és nem távozék el Jeroboámnak, a Nébát fiának semmi bûnétõl, a ki az Izráelt bûnbe ejté, hanem azokban járt.

12. Joásnak egyéb dolgai pedig és valamit cselekedett és az õ erõssége, a melylyel Amásia, a Júda királya ellen harczolt, vajjon nincsenek-é megírva az Izráel királyainak krónika-könyvében?

13. És elaluvék Joás az õ atyáival, és Jeroboám ült az õ királyi székibe; és eltemetteték Joás Samariában, az Izráel királyai mellé.

14. És megbetegedett Elizeus olyan betegséggel, a melybe bele is halt, és lement hozzá Joás, az Izráel királya, és arczára [borulván] sírt és monda: [Édes] atyám, [édes] atyám! Izráel szekerei és lovagjai!

15. És monda néki Elizeus: Végy kézívet és nyilakat. És õ kézívet és nyilakat vett kezébe.

16. Akkor monda az Izráel királyának: Fogd meg kezeddel a kézívet. És õ megfogván azt kezével, Elizeus is rátette kezeit a király kezeire;

17. És monda: Nyisd ki az ablakot napkelet felõl. És mikor kinyitotta, monda Elizeus: Lõjj! És lõtt. Akkor monda: Az Úrnak gyõzedelmes nyíla ez, gyõzedelmes nyíl a Siriabeliek ellen; mert megvered a Siriabelieket Afekben a megsemmisülésig.

18. Monda azután: Vedd fel a nyilakat. És felvette. Õ pedig monda az Izráel királyának: Lõjj a földbe, és bele lõtt a földbe háromszor; azután abbahagyta.

19. Akkor megharaguvék reá az Isten embere, és monda: Ötször vagy hatszor kellett volna lõnöd, akkor megverted volna a Siriabelieket a megsemmisülésig; de így már csak háromszor vered meg a Siriabelieket.

20. Azután meghalt Elizeus, és eltemették. A moábita portyázó csapatok pedig az országba törtek a következõ esztendõben.

21. És történt, hogy egy embert temettek, és mikor meglátták a csapatokat, gyorsan odatették azt az embert az Elizeus sírjába; de a mint odajutott és hozzáért az Elizeus tetemeihez, megelevenedett és lábaira állott.

22. Hazáel pedig, Siria királya nyomorgatá az Izráelt Joákház minden napjaiban.

23. De megkegyelmezett az Úr nékik, és megkönyörült rajtok, és hozzájok tért az õ szövetségéért, a melyet kötött volt Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal, és nem akarta õket elveszíteni, sem el nem vetette õket az õ orczája elõl mind ez ideig.

24. És meghalt Hazáel, Siria királya, és az õ fia, Benhadád lett helyette a király.

25. És visszavevé Joás, a Joákház fia Benhadádnak, a Hazáel fiának kezébõl a városokat, a melyeket erõvel elvett volt Joákháznak, az õ atyjának kezébõl. Háromszor veré meg õt Joás, és visszaszerezte Izráel városait.

1. Joásnak, a Joákház fiának, Izráel királyának második esztendejében kezdett uralkodni Amásia, Joásnak, a Júda királyának fia.

2. Huszonöt esztendõs volt, mikor uralkodni kezdett, és huszonkilencz esztendeig uralkodott Jeruzsálemben. Az õ anyjának pedig Joáddán volt a neve, Jeruzsálembõl való.

3. És kedves dolgot cselekedett az Úr szemei elõtt, de még sem annyira, mint Dávid, az õ atyja, hanem csak úgy tett mindent, mint az õ atyja, Joás.

4. Mert a magaslatokat nem rontották le, hanem a nép [még mindig] ott áldozott és ott tömjénezett a magaslatokon.

5. Mikor azután a birodalom kezében megerõsödött, megölte az õ szolgáit, a kik a királyt, az õ atyját megölték volt.

6. De a gyilkosok fiait nem ölte meg, a mint meg van írva a Mózes törvénykönyvében, a melyben az Úr megparancsolta és megmondotta: Meg ne ölettessenek az atyák a fiakért, se a fiak meg ne ölettessenek az atyákért; kiki az õ bûnéért haljon meg.

7. Ugyanõ megvert az Edomiták közül tízezeret a sós völgyben; és bevette Sélát ostrommal, és ezt nevezé Jokteélnek mind e mai napig.

8. Akkor követeket küldött Amásia Joáshoz, a Joákház fiához, a ki Jéhunak, az Izráel királyának volt a fia, ezt izenvén: Jere, nézzünk egymás szemébe!

9. És elkülde Joás, Izráel királya Amásiához, Júda királyához, ezt válaszolván: A bogácskóró, mely a Libánonon [van], elküldött a Libánon czédrusfájához, ezt izenvén: Add a te leányodat az én fiamnak feleségül; de a mezõ vadja, a mely a Libánonon van, átszaladt a bogácskórón, és eltapodta azt.

10. Megverted az Edomitákat, azért fuvalkodtál fel szívedben. Elégedjél meg a dicsõséggel és maradj otthon; miért akarsz a szerencsétlenséggel harczra kelni, hogy elessél magad is és Júda is veled együtt?

11. De Amásia nem hallgatott reá, és felvonult Joás, Izráel királya, és szembe-szállottak egymással, õ és Amásia, Júda királya Bethsemesnél, amely Júdában van.

12. De megveretett Júda Izráeltõl, és kiki elfutott az õ sátorába.

13. És Amásiát, Júda királyát, Joásnak, az Akházia fiának fiát [is] elfogta Joás, Izráel királya Bethsemesnél; és Jeruzsálem ellen ment, és lerontotta Jeruzsálem kerítését, az Efraim kapujától egész a szegletkapuig, négyszáz singre.

14. És elvitt minden aranyat, minden ezüstöt és minden edényt, a mely találtatott az Úr házában és a király házának kincsei között, és kezeseket [is vévén], visszatért Samariába.

15. Joás egyéb dolgai pedig, a melyeket cselekedett, és az õ erõssége, és miképen hadakozott Amásia, a Júda királya ellen, vajjon nincsenek-é megírva az Izráel királyainak krónika-könyvében?

16. És elaluvék Joás az õ atyáival, és eltemetteték Samariában az Izráel királyaival együtt; és az õ fia, Jeroboám uralkodék õ helyette.

17. Amásia pedig, Joásnak, a Júda királyának fia, Joásnak, a Joákház fiának, az Izráel királyának halála után még tizenöt esztendeig élt.

18. És Amásiának egyéb dolgai vajjon nincsenek-é megírva a Júda királyainak krónika-könyvében?

19. És pártot ütöttek õ ellene Jeruzsálemben, és õ Lákisba menekült; de utána küldtek Lákisba, és megölték ott.

20. És visszahozták õt lovakon, és eltemetteték Jeruzsálemben, a Dávid városában az õ atyáival.

21. És az egész Júda népe vevé Azáriát, a ki tizenhat esztendõs volt, és õt tette királylyá, az õ atyja, Amásia helyett.

22. Õ építé meg Elátot, a melyet visszavett Júdának azután, hogy a király elaludt az õ atyáival.

23. Amásiának, Joásnak, a Júda királya fiának tizenötödik esztendejétõl fogva uralkodott Jeroboám, Joásnak, az Izráel királyának fia Samariában, negyvenegy esztendeig.

24. És gonoszul cselekedék az Úr szemei elõtt, mert Jeroboámnak, a Nébát fiának semmi bûnétõl el nem távozott, a ki bûnbe ejtette az Izráelt.

25. Õ szerezte vissza az Izráel határát Emáthtól fogva a pusztasági tengerig, az Úrnak, Izráel Istenének beszéde szerint, a melyet szólott volt az õ szolgája, Jónás próféta, az Amittai fia által, a ki Gáth-Kéferbõl való volt.

26. Mert megtekintette az Úr az Izráel igen nagy nyomorúságát, hogy a berekesztetett és az elhagyatott is semmi és nincs senki, a ki az Izráelt megszabadítaná.

27. És nem mondta azt az Úr, hogy az Izráel nevét eltörli az ég alól; annakokáért megszabadította õket Jeroboám, a Joás fia által.

28. Jeroboám egyéb dolgai pedig és minden cselekedetei és az õ erõssége, hogy miképen hadakozott, és mi módon nyerte vissza Damaskust és a Júdához tartozó Hámátot az Izráelnek, vajjon nincsenek-é megírva az Izráel királyainak krónika-könyvében?

29. És elaluvék Jeroboám az õ atyáival, Izráel királyaival, és uralkodék az õ fia, Zakariás, õ helyette.

1. Jeroboámnak, az Izráel királyának huszonhetedik esztendejében kezdett uralkodni Azária, Amásiának, a Júda királyának fia.

2. Tizenhat esztendõs volt, mikor uralkodni kezdett, és ötvenkét esztendeig uralkodott Jeruzsálemben, és az õ anyjának neve Jekólia, Jeruzsálembõl való.

3. És kedves dolgot cselekedék az Úr szemei elõtt mind a szerint, a mint az õ atyja, Amásia cselekedett;

4. Csakhogy a magaslatok nem rontattak le, a nép még ott áldozott és tömjénezett a magaslatokon.

5. És megverte az Úr a királyt, mert bélpoklos lett egész halála napjáig, és külön házban lakott, és Jótám, a király fia kormányozta a házat, és õ szolgáltatott törvényt a föld népének.

6. Azáriának egyéb dolgai pedig és minden cselekedetei, vajjon nincsenek-é megírva a Júda királyainak krónika-könyvében?

7. És elaluvék Azária az õ atyáival, és eltemeték õt az õ atyáival a Dávid városában, és az õ fia, Jótám, uralkodék õ helyette.

8. Azáriának, a Júda királyának harmincznyolczadik esztendejében kezdett uralkodni Zakariás, a Jeroboám fia Izráelen, Samariában hat hónapig.

9. És gonoszul cselekedék az Úr szemei elõtt, miképen az õ atyái cselekedtek volt. Nem hagyta el Jeroboámnak, a Nébát fiának bûneit, a ki vétekbe ejtette az Izráelt.

10. És összeesküdött ellene Sallum, a Jábes fia, és megölte õt a nép szeme láttára, és megölvén õt, õ uralkodott helyette.

11. Zakariásnak egyéb dolgai pedig, ímé meg vannak írva az Izráel királyainak krónika-könyvében.

12. Ez az Úr beszéde, a mit Jéhu felõl szólott, mondván: A te fiaid negyedízig ülnek Izráel trónján. És így történt.

13. Sallum, a Jábes fia lett a király Uzziának, Júda királyának harminczkilenczedik esztendejében, de csak egy hónapig uralkodott Samariában;

14. Mert Menáhem, a Thirsabeli Gádi fia feljött, és Samariába ment, és megölte Sallumot, a Jábes fiát Samariában, és megölvén õt, õ uralkodott helyette.

15. Sallumnak egyéb dolgai pedig és összeesküvése, a melyet csinált, ímé meg vannak írva az Izráel királyainak krónika-könyvében.

16. Akkor verte le Menáhem Tifsáhot és mindazokat, a kik benne voltak, és egész határát Thirsától fogva, mert nem bocsátották be, azért veré le, [és még] a terhes asszonyokat [is] mind felhasogatá benne.

17. Azáriának, Júda királyának harminczkilenczedik esztendejétõl fogva uralkodott Menáhem, a Gádi fia Izráelen tíz esztendeig Samariában.

18. És gonoszul cselekedék az Úr szemei elõtt; nem hagyta el Jeroboámnak, a Nébát fiának bûneit teljes életében, a ki vétekbe ejtette az Izráelt.

19. [És] rátört Púl, Assiria királya az országra, és Menáhem Púlnak ezer tálentom ezüstöt adott azért, hogy legyen néki segítséggel az õ birodalmának megerõsítésében.

20. És Menáhem adót vetett Izráelben a gazdagokra, ötven ezüst siklust minden egyes emberre, hogy azt Assiria királyának adja, és visszatért Assiria királya, és nem maradt ott az országban.

21. Menáhemnek egyéb dolgai pedig és minden cselekedetei, vajjon nincsenek-é megírva az Izráel királyainak krónika-könyvében?

22. És elaluvék Menáhem az õ atyáival, és uralkodék az õ fia, Pekája õ helyette.

23. [És] Azáriának, Júda királyának ötvenedik esztendejében kezdett uralkodni Pekája, a Menáhem fia, Izráelen Samariában két esztendeig.

24. És gonoszul cselekedék az Úr szemei elõtt, nem távozék el Jeroboámnak, a Nébát fiának bûneitõl, a ki vétekbe ejtette az Izráelt.

25. És pártot ütött ellene Péka, a Remália fia, az õ hadnagya, és megölte õt Samariában, a király házának palotájában, Argóbbal és Arjéval és ötven emberrel a Gileádbeliek fiai közül, és megölte õt, és õ lett helyébe a király.

26. Pekájának egyéb dolgai pedig és minden cselekedetei, ímé meg vannak írva az Izráel királyainak krónika-könyvében.

27. Azáriának, Júda királyának ötvenkettedik esztendejében kezdett uralkodni Péka, a Remália fia, Izráelen Samariában húsz esztendeig.

28. És gonoszul cselekedék az Úr szemei elõtt; nem távozék el Jeroboámnak, a Nébát fiának bûneitõl, a ki vétekbe ejtette az Izráelt.

29. Pékának, az Izráel királyának idejében jött el Tiglát-Piléser, Assiria királya, és foglalta el Hijont, Abélt, Beth-Maakát, Jánoát, Kédest, Hásort, Gileádot, Galileát és a Nafthali egész földét, és hurczolta el õket, Assiriába.

30. De Hósea, az Ela fia, pártot ütött Péka, a Remália fia ellen, és levágta és megölte õt, és õ lett helyébe a király Jótámnak, az Uzzia fiának huszadik esztendejében.

31. Pékának egyéb dolgai pedig és minden cselekedetei, ímé meg vannak írva az Izráel királyainak krónika-könyvében.

32. Pékának, a Remália fiának, az Izráel királyának második esztendejében kezdett uralkodni Jótám, Uzziának, a Júda királyának fia.

33. Huszonöt esztendõs volt, a mikor uralkodni kezdett, és tizenhat esztendeig uralkodott Jeruzsálemben. Az õ anyjának Jérusa volt a neve, a Sádók leánya.

34. És kedves dolgot cselekedék az Úr szemei elõtt, mind a szerint, a mint az õ atyja, Uzzia cselekedék;

35. Csak a magaslatokat nem rontották le; még ott áldozott és tömjénezett a nép a magaslatokon. Õ építette meg az Úr házának felsõ kapuját.

36. Jótámnak egyéb dolgai pedig és minden cselekedetei, vajjon nincsenek-é megírva a Júda királyainak krónika-könyvében?

37. Ebben az idõben kezdte az Úr ráküldeni Júdára Réczint, Siria királyát, és Pékát, a Remália fiát.

38. És elaluvék Jótám az õ atyáival, és eltemetteték az õ atyáival, Dávidnak, az õ atyjának városában, és Akház, az õ fia, uralkodék õ helyette.

1. Pékának, a Remália fiának tizenhetedik esztendejében kezdett uralkodni Akház, Jótámnak, a Júda királyának fia.

2. Húsz esztendõs volt Akház, mikor uralkodni kezdett, és tizenhat esztendeig uralkodott Jeruzsálemben; de nem azt cselekedé, a mi az Úrnak, az õ Istenének tetszett volna, a mint Dávid, az õ atyja,

3. Hanem az Izráel királyainak útjokon járt, még az õ fiát is átvitte a tûzön, a pogányok útálatosságai szerint, a kiket az Úr az Izráel fiai elõtt kiûzött volt.

4. És ott áldozott és tömjénezett a magaslatokon és a halmokon és minden zöld fa alatt.

5. Abban az idõben jött fel Réczin, Siria királya, és Péka, a Remália fia, az Izráel királya, Jeruzsálemet vívatni, és körülzárták Akházt, de nem tudták legyõzni.

6. Akkor nyerte vissza Réczin, Siria királya Elátot a Siriabelieknek, és irtotta ki a zsidókat Elátból; és Siriabeliek jövének Elátba, és ott laknak mind e mai napig.

7. És követeket küldött Akház Tiglát-Piléserhez, Assiria királyához, ezt izenvén: Te szolgád és a te fiad vagyok; jõjj fel és szabadíts meg engem Siria királyának kezébõl és az Izráel királyának kezébõl, a kik reám támadtak.

8. És vevé Akház az ezüstöt és aranyat, és a mely találtaték az Úr házában és a király házának kincsei között, és ajándékba küldé Assiria királyának.

9. És engedett néki Assiria királya, és feljövén Assiria királya Damaskus ellen, bevette azt, és a benne levõket Kirbe hurczolta; Réczint pedig megölte.

10. És eleibe ment Akház Tiglát-Pilésernek, Assiria királyának Damaskusba, és mikor meglátta Akház király azt az oltárt, a mely Damaskusban volt, elküldte Akház király annak az oltárnak hasonlatosságát és képét minden felszerelésével Uriás paphoz.

11. És megépítette Uriás pap az oltárt arra a formára, a melyet Akház király Damaskusból küldött, és elkészíté azt Uriás pap, mire Akház király visszajött Damaskusból.

12. És mikor megjött a király Damaskusból és meglátta a király az oltárt: az oltárhoz ment a király és áldozott rajta,

13. És meggyújtotta az õ égõáldozatját és ételáldozatját, és áldozott italáldozattal is, és az õ hálaáldozatainak vérét elhintette az oltár körül.

14. És a rézoltárt, a mely az Úr elõtt állott, elviteté a ház elõl, hogy ne álljon az õ oltára és az Úr háza között, és helyhezteté azt az oltár szegletéhez észak felõl.

15. És megparancsolta Akház király Uriás papnak, mondván: E nagy oltáron gyújtsd meg a reggeli égõáldozatot és az esteli ételáldozatot, a király égõáldozatját is az õ ételáldozatával együtt, az egész föld népének is mind égõáldozatát, mind ételáldozatját, mind italáldozatját, és az égõáldozat minden vérét és egyéb áldozatnak minden vérét a körül hintsed el; a rézoltár felõl pedig még [majd] gondolkozom.

16. És Uriás pap mind a szerint cselekedék, a mint Akház király megparancsolta.

17. És letörte Akház király a talpak oldalait, és lehányta azokról a mosdómedenczéket; a tengert is ledobta a rézökrökrõl, a melyeken állott, és kõtalapzatra tette.

18. És áthelyezte a szombati hajlékot, a melyet a házban építettek, és a király külsõ bejáró helyét az Úr házában, Assiria királya miatt.

19. Akháznak egyéb dolgai pedig, a melyeket cselekedett, vajjon nincsenek-é megírva a Júda királyainak krónika-könyvében?

20. És elaluvék Akház az õ atyáival, és eltemetteték az õ atyáival a Dávid városában, és uralkodék õ helyette az õ fia, Ezékiás.

1. Akháznak, a Júda királyának tizenkettedik esztendejében kezdett uralkodni Hóseás, az Ela fia, Samariában Izráelen, kilencz esztendeig.

2. És gonoszul cselekedék az Úr szemei elõtt; de nem annyira, mint Izráel ama királyai, a kik elõtte éltek.

3. Ez ellen jött fel Salmanassár, Assiria királya, és szolgájává lett Hóseás, és adót fizetett néki.

4. De mikor Assiria királya megtudta, hogy Hóseás pártot ütött ellene és követeket küldött Suához, Égyiptom királyához, az évenkénti adót pedig nem küldötte meg Assiria királyának: elfogatta õt Assiria királya és börtönbe vetette.

5. És felméne az assiriai király az egész ország ellen, és feljövén Samaria ellen, azt három esztendeig ostromolta.

6. És Hóseásnak kilenczedik esztendejében bevette Assiria királya Samariát, és elhurczolta az Izráelt Assiriába; és Halában és Háborban a Gózán folyó mellett, és a Médek városaiban telepítette le õket.

7. Ez pedig azért történt, mert az Izráel fiai vétkeztek az Úr ellen, az õ Istenök ellen, a ki õket kihozta Égyiptom földébõl, a Faraónak, az égyiptomi királynak kezébõl, és idegen isteneket tiszteltek.

8. És jártak a pogányok szerzésekben, a kiket az Úr kiûzött volt az Izráel fiai elõl, és úgy cselekedtek, mint az Izráel királyai.

9. És alattomban oly dolgokat cselekedtek az Izráel fiai, a melyek ellenére voltak az Úrnak, az õ Istenöknek, és építettek magoknak magaslatokat minden városaikban, az õrtornyoktól a kerített városokig.

10. És emeltek magoknak faragott képeket és Aserákat minden magas halmokon és minden zöld fa alatt.

11. És ott tömjéneztek minden magaslaton, mint a pogányok, a kiket az Úr kiûzött volt elõlök, és gonosz dolgokat cselekedtek, a melyekkel az Urat haragra indították.

12. És a bálványoknak szolgáltak, a kik felõl az Úr azt parancsolta volt nékik: Ezt ne cselekedjétek.

13. És mikor bizonyságot tett az Úr Izráelben és Júdában minden prófétája és minden látnoka által, ezt mondván: Térjetek meg a ti gonosz útaitokról, és õrizzétek meg az én parancsolataimat és rendeléseimet, az egész törvény szerint, a melyet parancsoltam a ti atyáitoknak; és a melyet ti hozzátok küldöttem az én szolgáim, a próféták által:

14. Akkor nem engedelmeskedtek, hanem megkeményítették az õ nyakokat atyáik makacssága szerint, a kik nem hittek az Úrban, az õ Istenökben.

15. Sõt megvetették az õ rendeléseit és szövetségét, a melyet atyáikkal kötött, és az õ bizonyságtételeit, a melyekkel megintette õket, és hiábavalóságot követvén, magok is hiábavalókká lettek, és a körültök való pogányok után [indultak, ]a kik felõl pedig azt parancsolta nékik az Úr, hogy azokat ne utánozzák.

16. És elhagyták az Úrnak, az õ Istenöknek minden parancsolatját, és öntött képeket csináltak magoknak, két borjút és készítettek Aserát, és meghajlottak az ég minden seregei elõtt, és a Baált tisztelték.

17. És átvitték fiaikat és leányaikat a tûzön, jövendõket mondtak és varázslást ûztek, és magokat teljesen eladták a bûnnek az Úr bosszantására.

18. Azért igen megharaguvék az Úr Izráelre, és elveté õt színe elõl; és semmi nem maradt meg, hanem csak a Júda nemzetsége egyedül.

19. Sõt még a Júda sem õrizte meg az Úrnak, az õ Istenének parancsolatait, hanem az Izráel szerzésiben jártak, úgy cselekedvén, mint azok.

20. Elidegenült azért az Úr az egész Izráel magvától, és megsanyargatta õket, és a kóborlók kezébe adta õket, mígnem mind elvetette az õ szemei elõl;

21. Mert elszakasztotta Izráelt a Dávid házától, és királylyá tevék Jeroboámot, a Nébát fiát. És Jeroboám elcsalta az Izráelt az Úrtól, és igen nagy vétekbe ejtette õket.

22. És az Izráel fiai követték Jeroboám minden bûnét, a melyeket elkövetett, és nem távoztak el azoktól;

23. Míglen elveté az Úr az õ színe elõl az Izráelt, a mint megmondotta minden õ szolgái, a próféták által. Így hurczoltatott el fogságra az Izráel az õ földébõl Assiriába mind e mai napig.

24. És [más] [népet] telepített be Assiria királya Babilóniából, Kutából, Avából, Hámátból és Sefárvaimból, és beszállítá õket Samaria városaiba az Izráel fiai helyett, a kik birtokba vették Samariát, és annak városaiban laktak.

25. És történt ott lakásuk kezdetén, hogy nem az Urat félték, és az Úr oroszlánokat bocsátott reájok, a melyek [többet] megöltek közülök.

26. Mondának azért Assiria királyának: A pogányok, a kiket [ide] hoztál és Samaria városaiba telepítettél, nem tudják e föld Istene tiszteletének módját, azért oroszlánokat bocsátott az rájok, a melyek megölik õket, mert nem tudják e föld Istene tiszteletének módját.

27. Parancsola azért Assiria királya, mondván: Vigyetek oda egyet a papok közül, a kiket onnét elhoztatok, a ki menjen el és lakjék ott, és tanítsa meg õket ama föld Istene tiszteletének módjára.

28. És elméne egy a papok közül, a kiket Samariából elvittek volt, és lakék Béthelben, és megtanította õket, hogy mikép tiszteljék az Urat.

29. De azért mindenik nép külön isteneket csinált magának, és behelyezték azokat a magaslatok házaiba, a melyeket a Samaritánusok építettek, mindenik nemzetség a maga városában, a melyben lakott.

30. A Babilonból való férfiak csinálták a Sukkót-Benótot, a Kutból való férfiak csinálták a Nérgelt, és a Hámátból való férfiak az Asimát csinálták;

31. A Háveusok pedig a Nibeházt és a Tartákot csinálták, míg a Sefárvaimbeliek tûzzel égették meg az õ magzatjaikat az Adraméleknek és Anaméleknek, a Sefárvaimbeliek isteneinek.

32. De miután az Urat is tisztelték, a magaslatokra papokat állítottak a maguk tömegébõl, a kik õ érettök áldoztak a magaslatok házaiban.

33. Így tisztelték az Urat és szolgálták az õ isteneiket is, ama népek szokása szerint, a kik közül elhozták volt õket.

34. És mind e mai napig az õ régi szokásuk szerint cselekesznek; nem tisztelik [igazán] az Urat, és nem cselekesznek az õ rendeléseik és szokásuk szerint, sem pedig ama törvény és parancsolat szerint, a melyet az Úr parancsolt a Jákób fiainak, a kiknek az Izráel nevet adta.

35. És a kikkel az Úr szövetséget kötött, és megparancsolta nékik, mondván: Ne tiszteljetek idegen isteneket, és ne imádjátok õket, és ne szolgáljatok és ne áldozzatok nékik;

36. Hanem csak az Urat tiszteljétek, õt imádjátok és néki áldozzatok, a ki titeket kihozott az Égyiptom földébõl nagy erõvel és kinyújtott karral.

37. És õrizzétek meg az õ rendeléseit, ítéleteit, törvényét és parancsolatját, a melyeket megírt néktek, azokat cselekedvén minden idõben, és idegen isteneket ne tiszteljetek;

38. És el ne felejtkezzetek a kötésrõl, a melyet veletek tettem, és ne tiszteljetek idegen isteneket;

39. Hanem az Urat tiszteljétek, a ti Isteneteket, és õ megszabadít titeket minden ellenségetek kezébõl.

40. De ezek nem engedelmeskedtek, hanem elõbbi szokásaik szerint cselekedtek.

41. Így tisztelték ezek a pogányok az Urat és szolgálták az õ bálványaikat, és így cselekedtek az õ fiaik és unokáik is, a mint az õ eleik cselekedtek, mind e mai napig.

Significados: Edom, Abana, Efraim, Samaria, Joás.

Você está lendo 2 Reis na edição KAROLI, Károli, em Húngaro.
Este lívro compôe o Antigo Testamento, tem 25 capítulos, e 719 versículos.