1. Felele pedig a Témánból való Elifáz, és monda:

2. Az Istennek használ-é az ember? Sõt önmagának használ az okos!

3. Gyönyörûségére van-é az a Mindenhatónak, ha te igaz vagy; avagy nyereség-é, hogy feddhetetlenül jársz?

4. A te [isteni] félelmedért fedd-é téged, és [azért] perel-é veled?

5. Avagy nem sok-é a te gonoszságod, és nem véghetetlen-é a te hamisságod?

6. Hiszen zálogot vettél a te atyádfiától méltatlanul, és a szegényeket mezítelenekké tetted.

7. Az eltikkadtnak vizet sem adtál inni, és az éhezõtõl megtagadtad a kenyeret.

8. A ki hatalmas volt, azé vala az ország, és a ki nagytekintélyû volt, az lakik vala rajta.

9. Az özvegyeket üres kézzel bocsátottad el, és az árváknak karjai eltörettek.

10. Azért vett körül téged a veszedelem, és rettegtet téged hirtelen való rettegés;

11. Avagy a setétség, hogy ne láthass, és a vizek árja, a mely elborít!

12. Hát nem olyan magas-é Isten, mint az egek? És lásd, a csillagok is ott fent mily igen magasak!

13. És mégis azt mondod: Mit tud az Isten; megítélheti-é, a mi a homály mögött van?

14. Sûrû felhõk leplezik el õt és nem lát, és az ég körületén jár.

15. Az õsvilág ösvényét követed-é, a melyen az álnok emberek jártak;

16. A kik idõnap elõtt ragadtattak el, és alapjokat elmosta a víz?!

17. A kik azt mondják vala Istennek: Távozzál el tõlünk! És mit cselekedék velök a Mindenható?

18. Õ pedig megtöltötte házaikat jóval. De az istentelenek tanácsa távol legyen tõlem.

19. Látják ezt az igazak és örülnek rajta, az ártatlan pedig csúfolja õket:

20. Valósággal kigyomláltatott a mi ellenségünk, és az õ maradékjokat tûz emészti meg!

21. Bízd csak azért magadat õ reá és légy békességben: ezekbõl jó származik reád.

22. Végy csak oktatást az õ szájából, és vésd szívedbe az õ beszédeit!

23. Ha megtérsz a Mindenhatóhoz, megépíttetel, [és] az álnokságot távol ûzöd a te sátorodtól.

24. Vesd a porba a nemes érczet, és a patakok kavicsába az ofiri aranyat:

25. És akkor a Mindenható lesz a te nemes érczed és a te ragyogó ezüstöd.

26. Bizony akkor a Mindenhatóban gyönyörködöl, és a te arczodat Istenhez emeled.

27. Hozzá könyörögsz és meghallgat téged, és lefizeted fogadásaidat.

28. Mihelyt valamit elgondolsz, sikerül az néked, és a te utaidon világosság fénylik.

29. Hogyha megaláznak, felmagasztalásnak mondod azt, és õ az alázatost megtartja.

30. Megszabadítja a nem ártatlant is, és pedig a te kezeidnek tisztaságáért szabadul meg az.

1. Felele pedig Jób, és monda:

2. Még most is keserû az én beszédem; súlyosabb rajtam a csapás, ha panaszkodom.

3. Oh ha tudnám, hogy megtalálom õt, elmennék szinte az õ székéig.

4. Elébe terjeszteném ügyemet, számat megtölteném mentõ erõsségekkel.

5. Hadd tudnám meg, mely szavakkal felelne nékem; hadd érteném meg, mit szólana hozzám.

6. Vajjon erejének nagy volta szerint perelne-é velem? Nem; csak figyelmezne reám!

7. Ott egy igaz perelne õ vele; azért megszabadulhatnék birámtól örökre!

8. Ámde kelet felé megyek és nincsen õ, nyugot felé és nem veszem õt észre.

9. Bal kéz felõl cselekszik, de meg nem foghatom; jobb kéz felõl rejtõzködik és nem láthatom.

10. De õ jól tudja az én utamat. Ha megvizsgálna engem, úgy kerülnék ki, mint az arany.

11. Lábam az õ nyomdokát követte; utát megõriztem és nem hajoltam el.

12. Az õ ajakinak parancsolatától sem tértem el; szájának beszédeit többre becsültem, mint életem táplálékát.

13. Õ azonban [megmarad] egy mellett. Kicsoda téríthetné el õt? És a mit megkiván lelke, azt meg is teszi.

14. Bizony végbe viszi, a mi felõlem elrendeltetett, és ilyen még sok van õ nála.

15. Azért rettegek az õ színe elõtt, és ha csak rá gondolok is, félek tõle.

16. Mert Isten félemlítette meg az én szívemet, a Mindenható rettentett meg engem.

17. Miért is nem pusztultam el e sötétség elõtt, vagy miért nem takarta el elõlem e homályt?!

1. Miért is nem titkolja el a Mindenható az õ [büntetésének] idejét, és miért is nem látják meg az õt ismerõk az õ [ítéletének] napjait?!

2. A határokat odább tolják, a nyájat elrabolják és legeltetik.

3. Az árvák szamarát elhajtják, [és] az özvegynek ökrét zálogba viszik.

4. Lelökik az útról a szegényeket, [és] a föld nyomorultjai együtt lappanganak.

5. Ímé, mint a vad szamarak a sivatagban, úgy mennek ki munkájukra élelmet keresni; a puszta ad nékik kenyeret fiaik számára.

6. A mezõn a más vetését aratják, és a gonosznak szõlõjét szedik.

7. Mezítelenül hálnak, testi ruha nélkül, még a hidegben sincs takarójuk.

8. A hegyi zápor csurog le rólok, s hajlékuk nem lévén, a sziklát ölelik.

9. Elszakítják az emlõtõl az árvát, és a szegényen levõt zálogba viszik.

10. Mezítelenül járnak, ruha nélkül, és éhesen vonszolják a kévét.

11. Az õ kerítéseik közt ütik az olajat, és tapossák a kádakat, de szomjuhoznak.

12. A városból haldoklók rimánkodnak, a megsebzettek lelke kiált, de Isten nem törõdik e méltatlansággal.

13. Ezek pártot ütöttek a világosság ellen, utait nem is ismerik, nem ülnek annak ösvényein.

14. Napkeltekor fölkel a gyilkos, megöli a szegényt és szûkölködõt, éjjel pedig olyan, mint a tolvaj.

15. A paráznának szeme pedig az alkonyatot lesi, mondván: Ne nézzen szem reám, és arczára álarczot teszen.

16. Setétben tör be a házakba; nappal elzárkóznak, nem szeretik a világosságot.

17. Sõt inkább a reggel nékik olyan, mint a halálnak árnyéka, mert megbarátkoztak a halál árnyékának félelmeivel.

18. Könnyen siklik tova a víz színén, birtoka átkozott a földön, nem tér a szõlõkbe vivõ útra.

19. Szárazság és hõség nyeli el a hó vizét, a pokol azokat, a kik vétkeznek.

20. Elfelejti õt az anyaméh, féregnek lesz édességévé, nem emlékeznek róla többé, és összetörik, mint a reves fa,

21. A ki megrontotta a meddõt, a ki nem szül, és az özvegygyel jót nem tett.

22. De megtámogatja erejével a hatalmasokat; felkel az, pedig nem bízott már az élethez.

23. Biztonságot ad néki, hogy támaszkodjék, de szemei vigyáznak azoknak útjaira.

24. Magasra emelkednek, egy kevés idõ és már nincsenek! Alásülylyednek, mint akárki és elenyésznek; és levágattatnak, mint a búzakalász.

25. Avagy nem így van-é? Ki hazudtolhatna meg engem, és tehetné semmivé beszédemet?

1. Felele pedig a Sukhból való Bildád, és monda:

2. Hatalom és fenség az övé, a ki békességet szerez az õ magasságaiban.

3. Van-é száma az õ sereginek, és kire nem kél fel az õ világossága?

4. Hogy-hogy lehetne igaz a halandó Isten elõtt, hogyan lehetne tiszta, a ki asszonytól született?

5. Nézd a holdat, az sem ragyogó, még a csillagok sem tiszták az õ szemei elõtt.

6. Mennyivel kevésbé a halandó, a ki féreg, és az embernek fia, a ki hernyó.

1. Jób pedig felele, és monda:

2. Bezzeg jól segítettél a tehetetlenen, meggyámolítottad az erõtelen kart!

3. Bezzeg jó tanácsot adtál a tudatlannak, és sok értelmet tanusítottál!

4. Kivel beszélgettél, és kinek a lelke jött ki belõled?

5. A halottak is megremegnek [tõle;] a vizek alatt levõk és azok lakói is.

6. Az alvilág mezítelen elõtte, és eltakaratlan a holtak országa.

7. Õ terjeszti ki északot az üresség fölé és függeszti föl a földet a semmiség fölé.

8. Õ köti össze felhõibe a vizeket úgy, hogy a felhõ alattok meg nem hasad.

9. Õ rejti el királyi székének színét, felhõjét fölibe terítvén.

10. Õ szab határt a víz színe fölé - a világosságnak és setétségnek elvégzõdéséig.

11. Az egek oszlopai megrendülnek, és düledeznek fenyegetéseitõl.

12. Erejével felriasztja a tengert, és bölcseségével megtöri Ráhábot.

13. Lehelletével megékesíti az eget, keze átdöfi a futó kígyót.

14. Ímé, ezek az õ útainak részei, de mily kicsiny rész az, a mit meghallunk abból! Ám az õ hatalmának mennydörgését ki érthetné meg?

1. Jób pedig folytatá az õ beszédét, monda:

2. Él az Isten, a ki az én igazamat elfordította, és a Mindenható, a ki keserûséggel illette az én lelkemet,

3. Hogy mindaddig, a míg az én lelkem én bennem van, és az Istennek lehellete van az én orromban;

4. Az én ajakim nem szólnak álnokságot, és az én nyelvem nem mond csalárdságot!

5. Távol legyen tõlem, hogy igazat adjak néktek! A míg lelkemet ki nem lehelem, ártatlanságomból magamat ki nem tagadom.

6. Igazságomhoz ragaszkodom, róla le nem mondok; napjaim miatt nem korhol az én szívem.

7. Ellenségem lesz olyan, mint a gonosz, és a ki ellenem támad, mint az álnok.

8. Mert micsoda reménysége lehet a képmutatónak, hogy telhetetlenkedett, ha az Isten mégis elragadja az õ lelkét?

9. Meghallja-é kiáltását az Isten, ha eljõ a nyomorúság reá?

10. Vajjon gyönyörködhetik-é a Mindenhatóban; segítségül hívhatja-é mindenkor az Istent?

11. Megtanítlak benneteket Isten dolgaira; a mik a Mindenhatónál vannak, nem titkolom el.

12. Ímé, ti is mindnyájan látjátok: miért van hát, hogy hiábavalósággal hivalkodtok?!

13. Ez a gonosz embernek osztályrésze Istentõl, és a kegyetlenek öröksége a Mindenhatótól, a melyet elvesznek:

14. Ha megsokasulnak is az õ fiai, a kardnak [sokasulnak meg,] és az õ magzatai nem lakhatnak jól kenyérrel sem.

15. Az õ maradékai dögvész miatt temettetnek el, és az õ özvegyeik meg sem siratják.

16. Ha mint a port, úgy halmozná is össze az ezüstöt, és úgy szerezné is össze ruháit, mint a sarat:

17. Összeszerezheti [ugyan,] de az igaz ruházza magára, az ezüstön pedig az ártatlan osztozik.

18. Házát pók módjára építette föl, és olyanná, mint a csõsz-csinálta kunyhó.

19. Gazdagon fekszik le, mert nincsen kifosztva; felnyitja szemeit és semmije sincsen.

20. Meglepi õt, mint az árvíz, a félelem, éjjel ragadja el a zivatar.

21. Felkapja õt a keleti szél és elviszi, elragadja õt helyérõl.

22. [Nyilakat] szór reá és nem kiméli; futva kell futnia keze elõl.

23. Csapkodják felette kezeiket, és kisüvöltik õt az õ lakhelyébõl.

Você está lendo na edição KAROLI, Károli, em Húngaro.
Este lívro compôe o Antigo Testamento, tem 42 capítulos, e 1060 versículos.