1. És felele a témáni Elifáz, és monda:

2. Ha szólni próbálunk hozzád, zokon veszed-é? De hát ki bírná türtõztetni magát a beszédben?

3. Ímé sokakat oktattál, és a megfáradott kezeket megerõsítetted;

4. A tántorgót a te beszédeid fentartották, és a reszketõ térdeket megerõsítetted;

5. Most, hogy rád jött [a sor], zokon veszed; hogy téged ért [a baj,] elrettensz!

6. Nem bizodalmad-é a te istenfélelmed, s nem reménységed- é utaidnak becsületessége?

7. Emlékezzél, kérlek, ki az, a ki elveszett ártatlanul, és hol töröltettek el az igazak?

8. A mint én láttam, a kik hamisságot szántanak és gonoszságot vetnek, ugyanazt aratnak.

9. Az Istennek lehelletétõl elvesznek, az õ haragjának szelétõl elpusztulnak.

10. Az oroszlán ordítása, a sakál üvöltése, és az oroszlán-kölykök fogai megsemmisülnek.

11. Az agg oroszlán elvész, ha nincs martaléka, a nõstény oroszlán kölykei elszélednek.

12. Szó lopódzék hozzám, s valami nesz üté meg abból fülemet.

13. Éjjeli látásokon való töprengések között, mikor mély álom fogja el az embereket.

14. Félelem szálla rám, és rettegés, s megreszketteté minden csontomat.

15. Valami szellem suhant el elõttem, s testemnek szõre felborzolódék.

16. Megálla, de ábrázatját föl nem ismerém, egy alak vala szemeim elõtt, mély csend, és [ilyen] szót hallék:

17. Vajjon a halandó igaz-é Istennél: az õ teremtõje elõtt tiszta-é az ember?

18. Ímé az õ szolgáiban sem bízhatik és az õ angyalaiban is talál hibát:

19. Mennyivel inkább a sárházak lakosaiban, a kiknek fundamentumok a porban van, és könnyebben szétnyomhatók a molynál?!

20. Reggeltõl estig gyötrõdnek, s a nélkül, hogy észrevennék, elvesznek örökre.

21. Ha kiszakíttatik belõlök sátoruk kötele, nem halnak-é meg, és pedig bölcsesség nélkül?

1. Kiálts csak! Van-é, a ki felelne néked? A szentek közül melyikhez fordulsz?

2. Mert a bolondot boszúság öli meg, az együgyût pedig buzgóság veszti el.

3. Láttam, hogy egy bolond gyökerezni kezdett, de nagy hamar megátkoztam szép hajlékát.

4. Fiai messze estek a szabadulástól: a kapuban megrontatnak, mert nincs, a ki kimentse õket.

5. A mit learatnak néki, az éhezõ eszi meg, a töviskerítésbõl is elviszi azt, kincseiket tõrvetõk nyelik el.

6. Mert nem porból támad a veszedelem s nem földbõl sarjad a nyomorúság!

7. Hanem nyomorúságra születik az ember, a mint felfelé szállnak a parázs szikrái.

8. Azért én a Mindenhatóhoz folyamodnám, az Istenre bíznám ügyemet.

9. A ki nagy, végére mehetetlen dolgokat mûvel, és csudákat, a miknek száma nincsen.

10. A ki esõt ad a földnek színére, és a mezõkre vizet bocsát.

11. Hogy az alázatosokat felmagasztalja, és a gyászolókat szabadulással vidámítsa.

12. A ki semmivé teszi a csalárdok gondolatait, hogy szándékukat kezeik véghez ne vihessék.

13. A ki megfogja a bölcseket az õ csalárdságukban, és a hamisak tanácsát hiábavalóvá teszi.

14. Nappal sötétségre bukkannak, és délben is tapogatva járnak, mint éjszaka.

15. A ki megszabadítja a fegyvertõl, az õ szájoktól, és az erõsnek kezébõl a szegényt;

16. Hogy legyen reménysége a szegénynek, és a hamisság befogja az õ száját.

17. Ímé, boldog ember az, a kit Isten megdorgál; azért a Mindenhatónak büntetését meg ne utáljad!

18. Mert õ megsebez, de be is kötöz, összezúz, de kezei meg is gyógyítanak.

19. Hat bajodból megszabadít, és a hetedikben sem illet a veszedelem téged.

20. Az éhínségben megment téged a haláltól, és a háborúban a fegyveres kezektõl.

21. A nyelvek ostora elõl rejtve leszel, és nem kell félned, hogy a pusztulás rád következik.

22. A pusztulást és drágaságot neveted, és a fenevadaktól sem félsz.

23. Mert a mezõn való kövekkel is frigyed lesz, és a mezei vad is békességben lesz veled.

24. Majd megtudod, hogy békességben lesz a te sátorod, s ha megvizsgálod a te hajlékodat, nem találsz benne hiányt.

25. Majd megtudod, hogy a te magod megszaporodik, és a te sarjadékod, mint a mezõn a fû.

26. Érett korban térsz a koporsóba, a mint a maga idején takaríttatik be a learatott gabona.

27. Ímé ezt kutattuk mi ki, így van ez. Hallgass erre, jegyezd meg magadnak.

1. Jób pedig felele, és monda:

2. Oh, ha az én bosszankodásomat mérlegre vetnék, és az én nyomorúságomat vele együtt tennék a fontba!

3. Bizony súlyosabb ez a tenger fövenyénél; azért balgatagok az én szavaim.

4. Mert a Mindenható nyilai vannak én bennem, a melyeknek mérge emészti az én lelkemet, és az Istennek rettentései ostromolnak engem.

5. Ordít-é a vadszamár a zöld füvön, avagy bõg-é az ökör az õ abrakja mellett?

6. Vajjon ízetlen, sótalan étket eszik-é az ember; avagy kellemes íze van-é a tojásfehérnek?

7. Lelkem iszonyodik érinteni is; olyanok azok nékem, mint a megromlott kenyér!

8. Oh, ha az én kérésem teljesülne, és az Isten megadná, amit reménylek;

9. És tetszenék Istennek, hogy összetörjön engem, megoldaná kezét, hogy szétvagdaljon engem!

10. Még akkor lenne valami vigasztalásom; újjonganék a fájdalomban, a mely nem kimél, mert nem tagadtam meg a Szentnek beszédét.

11. Micsoda az én erõm, hogy várakozzam; mi az én végem, hogy türtõztessem magam?!

12. Kövek ereje-é az én erõm, avagy az én testem aczélból van-é?

13. Hát nincsen-é segítség számomra; avagy a szabadulás elfutott-é tõlem?!

14. A szerencsétlent barátjától részvét illeti meg, még ha elhagyja is a Mindenhatónak félelmét.

15. Atyámfiai hûtlenül elhagytak mint a patak, a mint túláradnak medrükön a patakok.

16. A melyek szennyesek a jégtõl, a melyekben [olvadt] hó hömpölyög;

17. Mikor átmelegülnek, elapadnak, a hõség miatt fenékig száradnak.

18. Letérnek útjokról a vándorok; felmennek a sivatagba [utánok] és elvesznek.

19. Nézegetnek utánok Téma vándorai; Sébának utasai bennök reménykednek.

20. Megszégyenlik, hogy bíztak, közel mennek és elpirulnak.

21. Így lettetek ti most semmivé; látjátok a nyomort és féltek.

22. Hát mondtam-é: adjatok nékem [valamit,] és a ti jószágotokból ajándékozzatok meg engem?

23. Szabadítsatok ki engem az ellenség kezébõl, és a hatalmasok kezébõl vegyetek ki engem?

24. Tanítsatok meg és én elnémulok, s a miben tévedek, értessétek meg velem.

25. Oh, mily hathatósak az igaz beszédek! De mit ostoroz a ti ostorozásotok?

26. Szavak ostorozására készültök-é? Hiszen a szélnek valók a kétségbeesettnek szavai!

27. Még az árvának is néki esnétek, és [sírt] ásnátok a ti barátotoknak is?!

28. Most hát tessék néktek rám tekintenetek, és szemetekbe csak nem hazudom?

29. Kezdjétek újra kérlek, ne legyen hamisság. Kezdjétek újra, az én igazságom még mindig áll.

30. Van-é az én nyelvemen hamisság, avagy az én ínyem nem veheti-é észre a nyomorúságot?

1. Nem rabszolga élete van-é az embernek a földön, és az õ napjai nem olyanok-é, mint a béresnek napjai?

2. A mint a szolga kívánja az árnyékot, és a mint a béres reményli az õ bérét:

3. Úgy részesültem én keserves hónapokban, és nyomorúságnak éjszakái jutottak számomra.

4. Ha lefekszem, azt mondom: mikor kelek föl? de hosszú az estve, és betelek a hánykolódással [reggeli] szürkületig.

5. Testem férgekkel van fedve és a pornak piszokjával; bõröm összehúzódik és meggennyed.

6. Napjaim gyorsabbak voltak a vetélõnél, és most reménység nélkül tünnek el.

7. Emlékezzél meg, hogy az én életem csak egy lehellet, és az én szemem nem lát többé jót.

8. Nem lát engem szem, a mely rám néz; te rám [veted] szemed, de már nem vagyok!

9. A felhõ eltünik és elmegy, így a ki leszáll a [sír]ba, nem jõ fel [többé].

10. Nem tér vissza többé az õ hajlékába, és az õ helye nem ismeri õt többé.

11. Én sem tartóztatom hát meg az én számat; szólok az én lelkemnek fájdalmában, és panaszkodom az én szívemnek keserûségében.

12. Tenger vagyok-é én, avagy czethal, hogy õrt állítasz ellenem?

13. Mikor azt gondolom, megvigasztal engem az én nyoszolyám, megkönnyebbíti panaszolkodásomat az én ágyasházam:

14. Akkor álmokkal rettentesz meg engem és látásokkal háborítasz meg engem;

15. Úgy, hogy inkább választja lelkem a megfojtatást, inkább a halált, mint csontjaimat.

16. Utálom! Nem akarok örökké élni. Távozzál el tõlem, mert nyomorúság az én életem.

17. Micsoda az ember, hogy õt ily nagyra becsülöd, és hogy figyelmedet fordítod reá?

18. Meglátogatod õt minden reggel, és minden szempillantásban próbálod õt.

19. Míglen nem fordítod el tõlem szemedet, nem távozol csak addig is tõlem, a míg nyálamat lenyelem?

20. Vétkeztem! Mit cselekedjem én néked, oh embereknek õrizõje? Mért tettél ki czéltáblául magadnak? Mért legyek magamnak is terhére.

21. És mért nem bocsátod meg vétkemet és nem törlöd el az én bûnömet? Hiszen immár a porban fekszem, és ha keresel engem, nem leszek.

1. Akkor felele a sukhi Bildád, és monda:

2. Meddig szólasz még efféléket, és lesz a te szádnak beszéde sebes szél?

3. Elforgatja-é Isten az ítéletet, avagy a Mindenható elforgatja-é az igazságot?

4. Ha a te fiaid vétkeztek ellene, úgy az õ gonoszságuk miatt vetette el õket.

5. De ha te az Istent buzgón keresed, és a Mindenhatóhoz [bocsánatért] könyörögsz;

6. Ha tiszta és becsületes vagy, akkor legott felserken éretted, és békességessé teszi a te igazságodnak hajlékát.

7. És ha elõbbi állapotod szegényes volt, ez utáni állapotod boldog lesz nagyon.

8. Mert kérdezd meg csak az azelõtti nemzedéket, és készülj csak fel az õ atyáikról való tudakozódásra!

9. Mert mi csak tegnapiak vagyunk és semmit nem tudunk, mert a mi napjaink csak árnyék e földön.

10. Nem tanítanak-é meg azok téged? Nem mondják-é meg néked, és nem beszélik-é meg szívök szerint néked?!

11. Felnövekedik-é a káka mocsár nélkül, felnyúlik-é a sás víz nélkül?

12. Még gyenge korában, ha fel nem szakasztják is, minden fûnél elébb elszárad.

13. Ilyenek az ösvényeik mindazoknak, a kik Istenrõl elfeledkeznek, és a képmutatónak reménysége [is ]elvész.

14. Mivel szétfoszol bizakodása, és bizodalma olyan lesz, mint a pókháló.

15. Házára támaszkodik, és nem áll meg; kapaszkodik belé, és nem marad meg.

16. Bõ nedvességû ez a napfényen [is,] és ágazata túlnõ a kertjén.

17. Gyökerei átfonódnak a kõhalmon; átfúródnak a szikla-rétegen.

18. Ámha kiirtják helyérõl, megtagadja ez õt: Nem láttalak!

19. Ímé ez az õ pályájának öröme! És más hajt ki a porból.

20. Ímé az Isten nem veti meg az ártatlant, de a gonoszoknak sem ád elõmenetelt.

21. Még betölti szádat nevetéssel, és ajakidat vigassággal.

22. Gyûlölõid szégyenbe öltöznek, és a gonoszok sátora megsemmisül.

1. Felele pedig Jób, és monda:

2. Igaz, jól tudom, hogy így van; hogyan is lehetne igaz a halandó ember Istennél?

3. Ha perelni akarna õ vele, ezer közül egy sem felelhetne meg néki.

4. Bölcs szívû és hatalmas erejû: ki szegülhetne ellene, hogy épségben maradjon?

5. A ki hegyeket mozdít tova, hogy észre se veszik, és megfordítja õket haragjában.

6. A ki kirengeti helyébõl a földet, úgy hogy oszlopai megrepedeznek.

7. A ki szól a napnak és az fel nem kél, és bepecsételi a csillagokat.

8. A ki egymaga feszítette ki az egeket, és a tenger hullámain tapos.

9. A ki teremtette a gönczölszekeret, a kaszás csillagot és a fiastyúkot és a délnek titkos tárait.

10. A ki nagy dolgokat cselekszik megfoghatatlanul, és csudákat megszámlálhatatlanul.

11. Ímé, elvonul mellettem, de nem látom, átmegy elõttem, de nem veszem észre.

12. Ímé, ha elragad [valamit,] ki akadályozza meg; ki mondhatja néki: Mit cselekszel?

13. Ha az Isten el nem fordítja az õ haragját, alatta meghajolnak Ráháb czinkosai is.

14. Hogyan felelhetnék hát én meg õ néki, és lelhetnék vele szemben szavakat?

15. A ki, ha szinte igazam volna, sem felelhetnék néki; kegyelemért könyörögnék ítélõ birámhoz.

16. Ha segítségül hívnám és felelne is nékem, még sem hinném, hogy szavamat fülébe vevé;

17. A ki forgószélben rohan meg engem, és ok nélkül megsokasítja sebeimet.

18. Nem hagyna még lélekzetet se vennem, hanem keserûséggel lakatna jól.

19. Ha erõre kerülne a dolog? Ímé, õ igen erõs; és ha ítéletre? Ki tûzne ki én nékem napot?

20. Ha igaznak mondanám magamat, a szájam kárhoztatna engem; ha ártatlannak: bûnössé tenne engemet.

21. Ártatlan vagyok, nem törõdöm lelkemmel, útálom az életemet.

22. Mindegy ez! Azért azt mondom: elveszít õ ártatlant és gonoszt!

23. Ha ostorával hirtelen megöl, neveti a bûntelenek megpróbáltatását.

24. A föld a gonosz kezébe adatik, a ki az õ biráinak arczát elfedezi. Nem így van? Kicsoda hát õ?

25. Napjaim gyorsabbak valának a kengyelfutónál: elfutának, nem láttak semmi jót.

26. Ellebbentek, mint a gyorsan járó hajók, miként zsákmányára csap a keselyû.

27. Ha azt mondom: Nosza elfelejtem panaszomat, felhagyok haragoskodásommal és vidám leszek:

28. Megborzadok az én mindenféle fájdalmamtól; tudom, hogy nem találsz bûntelennek engem.

29. Rossz ember vagyok én! Minek fáraszszam hát magamat hiába?

30. Ha hóvízzel mosakodom is meg, ha szappannal mosom is meg kezeimet:

31. Akkor is a posványba mártanál engem és az én ruháim is útálnának engem.

32. Mert nem ember õ, mint én, hogy néki megfelelhetnék, [és] együtt pörbe állanánk.

33. Nincs is közöttünk igazlátó, a ki kezét közbe vethesse kettõnk között!

34. Venné csak el rólam az õ veszszejét, és az õ rettentésével ne rettegtetne engem:

35. Akkor szólanék és nem félnék tõle: mert nem így vagyok én magammal!

1. Lelkembõl útálom az életemet, megeresztem felõle panaszomat; szólok az én lelkem keserûségében.

2. Azt mondom az Istennek: Ne kárhoztass engem; add tudtomra, miért perlesz velem?!

3. Jó-é az néked, hogy nyomorgatsz, hogy megútálod kezednek munkáját, és a gonoszok tanácsát támogatod?

4. Testi szemeid vannak-é néked, és úgy látsz-é te, a mint halandó lát?

5. Mint a halandónak napjai, olyanok-é a te napjaid, avagy a te éveid, mint az embernek napjai?

6. Hogy az én álnokságomról tudakozol, és az én vétkem után kutatsz.

7. Jól tudod te azt, hogy én nem vagyok gonosz, még sincs, a ki kezedbõl kiszabadítson!

8. Kezeid formáltak engem és készítének engem egészen köröskörül, és mégis megrontasz engem?!

9. Emlékezzél, kérlek, hogy mint valami agyagedényt, úgy készítettél engem, és ismét porrá tennél engem?

10. Nem úgy öntél-é engem, mint a tejet és mint a sajtot, megoltottál engem?

11. Bõrrel és hússal ruháztál fel engem, csontokkal és inakkal befedeztél engem.

12. Életet és kegyelmet szerzettél számomra, és a te gondviselésed õrizte az én lelkemet.

13. De ezeket elrejtetted a te szívedben, és tudom, hogy ezt tökélted el magadban:

14. Ha vétkezem, mindjárt észreveszed rajtam, és bûnöm alól nem mentesz föl engem.

15. Ha istentelen vagyok, jaj nékem; ha igaz vagyok, sem emelem föl fejemet, eltelve gyalázattal, de tekints nyomorúságomra!

16. Ha pedig felemelkednék az, mint oroszlán kergetnél engem, és ismét csudafájdalmakat bocsátanál reám.

17. Megújítanád a te bizonyságidat ellenem, megöregbítenéd a te boszúállásodat rajtam; váltakozó és állandó sereg volna ellenem.

18. Miért is hoztál ki engem anyámnak méhébõl? Vajha meghaltam volna, és szem nem látott volna engem!

19. Lettem volna, mintha nem is voltam volna; anyámnak méhébõl sírba vittek volna!

20. Hiszen kevés napom van még; szünjék meg! Forduljon el tõlem, hadd viduljak fel egy kevéssé,

21. Mielõtt oda megyek, honnét nem térhetek vissza: a sötétségnek és a halál árnyékának földébe;

22. Az éjféli homálynak földébe, a mely olyan, mint a halál árnyékának sürû setétsége; hol nincs rend, és a világosság olyan, mint a sürû setétség.

1. Felele a Naamából való Czófár, és monda:

2. A sok beszédre ne legyen-é felelet? Avagy a csácsogó embernek legyen-é igaza?

3. Fecsegéseid elnémítják az embereket, és csúfolódol is és ne legyen, a ki megszégyenítsen?!

4. Azt mondod: Értelmes az én beszédem, tiszta vagyok a te szemeid elõtt.

5. De vajha szólalna meg maga az Isten, és nyitná meg ajkait te ellened!

6. És jelentené meg néked a bölcsességnek titkait, hogy kétszerte többet ér az az okoskodásnál, és tudnád meg, hogy az Isten még el is engedett néked a te bûneidbõl.

7. Az Isten mélységét elérheted-é, avagy a Mindenhatónak tökéletességére eljuthatsz-é?

8. Magasabb az égnél: mit teszel tehát? Mélyebb az alvilágnál; hogy ismerheted meg?

9. Hosszabb annak mértéke a földnél, és szélesebb a tengernél.

10. Ha megtapos, elzár és ítéletet tart: ki akadályozhatja meg?

11. Mert õ jól ismeri a csalárd embereket, látja az álnokságot, még ha nem figyelmez is arra!

12. És értelmessé teheti a bolond embert is, és emberré szülheti a vadszamár csikóját is.

13. Ha te a te szívedet felkészítenéd, és kezedet felé terjesztenéd;

14. Ha a hamisságot, a mely a te kezedben van, távol tartanád magadtól, és nem lakoznék a te hajlékodban gonoszság;

15. Akkor a te arczodat fölemelhetnéd szégyen nélkül, erõs lennél és nem félnél;

16. Sõt a nyomorúságról is elfelejtkeznél, és mint lefutott vizekrõl, úgy emlékeznél arról.

17. Ragyogóbban kelne idõd a déli fénynél, és az éjféli sötétség is olyan lenne, mint a [kora] reggel.

18. Akkor bíznál, mert volna reménységed; és ha széttekintenél, biztonságban aludnál.

19. Ha lefeküdnél, senki föl nem rettentene, sõt sokan hizelegnének néked.

20. De a gonoszok szemei elepednek, menedékök eltünik elõlök, és reménységök: a lélek kilehellése!

1. Felele erre Jób, és monda:

2. Bizonyára ti magatok vagytok a nép, és veletek kihal a bölcseség!

3. Nékem is van annyi eszem, mint néktek, és nem vagyok alábbvaló nálatok, és ki ne tudna ilyenféléket?

4. Kikaczagják a saját barátai azt, mint engem, a ki Istenhez kiált és meghallgatja õt. Kikaczagják az igazat, az ártatlant!

5. A szerencsétlen megvetni való, gondolja, a ki boldog; ez vár azokra, a kiknek lábok roskadoz.

6. A kóborlók sátrai csendesek és bátorságban vannak, a kik ingerlik az Istent, és a ki kezében hordja Istenét.

7. Egyébiránt kérdezd meg csak a barmokat, majd megtanítanak, és az égnek madarait, azok megmondják néked.

8. Avagy beszélj a földdel és az megtanít téged, a tengernek halai is elbeszélik néked.

9. Mindezek közül melyik nem tudja, hogy az Úrnak keze cselekszi ezt?

10. A kinek kezében van minden élõ állatnak élete, és minden egyes embernek a lelke.

11. Nemde nem a fül próbálja-é meg a szót, és az íny kóstolja meg az ételt?

12. A vén emberekben van-é a bölcseség, és az értelem a hosszú életben-é?

13. Õ nála van a bölcseség és hatalom, övé a tanács és az értelem.

14. Ímé, a mit leront, nem épül föl az; ha valakire rázárja [az ajtót,] nem nyílik föl az.

15. Ímé, ha a vizeket elfogja, kiszáradnak; ha kibocsátja õket, felforgatják a földet.

16. Õ nála van az erõ és okosság; övé az eltévelyedett és a ki tévelygésre visz.

17. A tanácsadókat fogságra viszi, és a birákat megbolondítja.

18. A királyok bilincseit feloldja, és övet köt derekukra.

19. A papokat fogságra viszi, és a hatalmasokat megbuktatja.

20. Az ékesen szólótól eltávolítja a beszédet és a vénektõl elveszi a tanácsot.

21. Szégyent zúdít az elõkelõkre, és a hatalmasok övét megtágítja.

22. Feltárja a sötétségbõl a mélységes titkokat, és a halálnak árnyékát is világosságra hozza.

23. Nemzeteket növel fel, azután elveszíti õket; nemzeteket terjeszt ki messzire, azután elûzi õket.

24. Elveszi eszöket a föld népe vezetõinek, és úttalan pusztában bujdostatja õket.

25. És világtalan setétben tapogatóznak, és tántorognak, mint a részeg.

1. Ímé, mindezeket látta az én szemem, hallotta az én fülem és megértette.

2. A mint ti tudjátok, úgy tudom én is, és nem vagyok alábbvaló nálatok.

3. Azonban én a Mindenhatóval akarok szólani; Isten elõtt kivánom védeni ügyemet.

4. Mert ti hazugságnak mesterei vagytok, és mindnyájan haszontalan orvosok.

5. Vajha legalább mélyen hallgatnátok, az még bölcseségtekre lenne.

6. Halljátok meg, kérlek, az én feddõzésemet, és figyeljetek az én számnak pörlekedéseire.

7. Az Isten kedvéért szóltok-é hamisságot, és õ érette szóltok-é csalárdságot?

8. Az õ személyére néztek-é, ha Isten mellett tusakodtok?

9. lesz-é az, ha egészen kiismer benneteket, avagy megcsalhatjátok-é õt, a mint megcsalható az ember?

10. Keményen megbüntet, ha titkon vagytok is személyválogatók.

11. Az õ fensége nem rettent-é meg titeket, a tõle való félelem nem száll-é rátok?

12. A ti emlékezéseitek hamuba írott példabeszédek, a ti menedékváraitok sárvárak.

13. Hallgassatok, ne bántsatok: hadd szóljak én, akármi essék is rajtam.

14. Miért szaggatnám fogaimmal testemet, és miért szorítanám markomba lelkemet?

15. Ímé, megöl engem! Nem reménylem; hiszen csak utaimat akarom védeni elõtte!

16. Sõt az lesz nékem segítségül, hogy képmutató nem juthat elébe.

17. Hallgassátok meg figyelmetesen az én beszédemet, vegyétek füleitekbe az én mondásomat.

18. Ímé, elõterjesztem ügyemet, tudom, hogy nékem lesz igazam.

19. Ki az, a ki perelhetne velem? Ha most hallgatnom kellene, úgy kimulnék.

20. Csak kettõt ne cselekedj velem, szined elõl akkor nem rejtõzöm el.

21. Vedd le rólam kezedet, és a te rettentésed ne rettentsen engem.

22. Azután szólíts és én felelek, avagy én szólok hozzád és te válaszolj.

23. Mennyi bûnöm és vétkem van nékem? Gonoszságomat és vétkemet add tudtomra!

24. Mért rejted el arczodat, és tartasz engemet ellenségedül?

25. A letépett falevelet rettegteted-é, és a száraz pozdorját üldözöd-é?

26. Hogy ily [sok] keserûséget szabtál reám, és az én ifjúságomnak vétkét örökölteted velem?!

27. Hogy békóba teszed lábaimat, vigyázol minden én utamra, és vizsgálod lábomnak nyomait?

28. Az pedig elsenyved, mint a redves fa, mint ruha, a melyet moly emészt.

1. Az asszonytól született ember rövid életû és háborúságokkal bõvelkedõ.

2. Mint a virág, kinyílik és elhervad, és eltünik, mint az árnyék és nem állandó.

3. Még az ilyen ellen is felnyitod-é szemeidet, tennen magaddal törvénybe állítasz-é engem?

4. Ki adhat tisztát a tisztátalanból? Senki.

5. Nincsenek-é meghatározva napjai? Az õ hónapjainak számát te tudod; határt vetettél néki, a melyet nem hághat át.

6. Fordulj el azért tõle, hogy nyugodalma legyen, hogy legyen napjában annyi öröme, mint egy béresnek.

7. Mert a fának van reménysége; ha levágják, ismét kihajt, és az õ hajtásai el nem fogynak.

8. Még ha megaggodik is a földben a gyökere, és ha elhal is a porban törzsöke:

9. A víznek illatától kifakad, ágakat hajt, mint a csemete.

10. De ha a férfi meghal és elterül; ha az ember kimúlik, hol van õ?

11. Mint a víz kiapad a tóból, a patak elapad, kiszárad:

12. Úgy fekszik le az ember és nem kél fel; az egek elmúlásáig sem ébrednek, nem költetnek föl az õ álmukból.

13. Vajha engem a holtak országában tartanál; rejtegetnél engemet addig, a míg elmúlik a te haragod; határt vetnél nékem, azután megemlékeznél rólam!

14. Ha meghal az ember, vajjon feltámad-é? [Akkor] az én hadakozásom minden idejében reménylenék, míglen elkövetkeznék az én elváltozásom.

15. Szólítanál és én felelnék néked, kivánkoznál a te kezednek alkotása után.

16. De most számlálgatod az én lépéseimet, és nem nézed el az én vétkeimet!

17. Gonoszságom egy csomóba van lepecsételve, és hozzáadod bûneimhez.

18. Még a hegy is szétomlik, ha eldõl; a szikla is elmozdul helyérõl;

19. A köveket lekoptatja a víz, a földet elsodorja annak árja: az ember reménységét is úgy teszed semmivé.

20. Hatalmaskodol rajta szüntelen és õ elmegy; megváltoztatván az arczát, úgy bocsátod el õt.

21. Ha tisztesség éri is fiait, nem tudja; ha megszégyenülnek, nem törõdik velök.

22. Csak õmagáért fáj még a teste, és a lelke is õmagáért kesereg.

Significados: .

Você está lendo na edição KAROLI, Károli, em Húngaro.
Este lívro compôe o Antigo Testamento, tem 42 capítulos, e 1060 versículos.